A vége már sima volt: kettőből kettő az ETO mérlege

Vágólapra másolva!
2012.02.12. 16:53
null
Löke volt ismét a Győr a legeredményesebbje (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A Győri Audi ETO KC a dán Midtjylland ellen játszotta első hazai meccsét a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében. A magyar bajnoknak a szünetre sikerült ellépnie az ellenféltől (17–13), és bár a második játékrészben volt egy kisebb hullámvölgye, amikor a dánok közelebb is tudtak zárkózni, de a vége már simán alakult, az ETO 35–27-re győzött.

Az EHF-kupa címvédője, a Midtjylland ellen játszotta első hazai meccsét a Győri ETO a BL középdöntőjében, az előzetes esélylatolgatások alapján pedig biztos győzelmet reméltünk a magyar csapattól. Karl Erik Böhn együttese a múlt héten 28–26-ra nyert az Itxako otthonában, míg a dán bajnokság éllovasa 26–22-re kikapott a Larviktól. Az augusztusi Szabella-kupán 47–29-re nyert a két csapat meccsén a Győr, bár az „csak″ felkészülési meccs volt.

A Midtjylland egyébként a Podgoricának köszönhette a továbbjutását a BL-ben, ettől még nem „feltartott kézzel″ érkezett a középdöntőbe (bár védekezésnél természetesen feltartották a kezüket a vendégek játékosai is…), amit Győrben is bizonyított. Ezúttal Pálinger Katalin kezdett az ETO kapujában, Andrea Lekics pedig góllal nyitott. Nagy iramban indult a meccs, Vérten Orsolya kínaiból szerezte vissza a vezetést, majd 2–2 után egy időre befagyott az eredmény.

Ezután Heidi Löke is megkezdte a gólgyártást, de a dánok tapadtak a győriekre, emberelőnyben pedig fordítani tudtak (6–7). Különösen Trine Troelsen bizonyult sokszor tarthatatlannak. Kevés volt a kivédekezett vendég támadás, valószínűleg ezért is küldte be Böhn Hornyák Ágnest, de a játékvezetők is sorra ítélték meg a kiállításokat az ellenfélnek. Ebből a periódusból már jobban jött ki a Győr, és Pálinger védéseinek is köszönhetően a szünetre 17–13-ra alakította az állást.

A második játékrész jól indult az ETO számára, sikerült hétgólosra növelni a fórt, így az is belefért, hogy védekezésben sokszor bizonyult lyukasnak a győri fal, a dánok pedig zavartalanul lőhették a góljaikat. 25–18 után azonban kicsit „belealudt" a meccsbe a Győr, az ellenfél pedig jól használta ki ezt a hullámvölgyet, és feljött három gólra.

Görbicz Anita hetesből törte meg a gólcsendet, ezután felváltva estek a gólok, az ETO tartani tudta a különbséget. Ráadásul Katrine Lunde-Haraldsen beállva rögtön büntetőt fogott, amely után a hajrá már simán alakult. A hazaiak látványos támadásokat vezetve tették végül magabiztossá a sikert, a 35–27-es végeredmény azonban kissé túlzónak tűnik a meccs egészét tekintve.

A Győr egy hét múlva Böhn és Löke volt csapatát, a Larvikot fogadja, és ha ismét nyer, akkor „fél lábbal” már az elődöntőben érezheti magát.

NŐI KÉZILABDA BL
KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT, 2. FORDULÓ
GYŐRI AUDI ETO KC–FC MIDTJYLLAND (dán) 35–27 (17–13)
Győr, 2000 néző. V: Kohen, Peretz (izraeliek)
GYŐR: PÁLINGER – Vérten 4, Görbicz 4 (4), Amorim 3, LEKICS 4, LÖKE 11, RADICSEVICS 5. Cs: Lunde Haraldsen (kapus), HORNYÁK Á. 4. Edző: Karl Erik Böhn
FC MIDTJYLLAND: ENGLERT – Brogger 5, TROELSEN 8 (2), Torstensson 2, Spellerberg 2, Jörgensen 1, Jensen 3. Cs: THORSGAARD 5, Groot, Möller 1, Bont. Edző: Ryan Zinglersen
Az eredmény alakulása. 5. p.: 2–2. 9. p.: 5–4. 14. p.: 8–7. 19. p.: 11–10. 24. p.: 15–12. 35. p.: 20–16. 39. p.: 25–18. 45. p.: 25–22. 51. p.: 29–24. 56. p.: 32–25
Kiállítások: 4, ill. 16 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Karl Erik Böhn: – Nagyon erős dán csapattal találkoztunk, de itt Győrben, ilyen közönség előtt bármelyik ellenfelünknek nehéz dolga lesz. Négy erős csapat van a csoportban, ezért még bármi előfordulhat, de két győzelmünk után bizakodó vagyok. Pokoli mérkőzés lesz a dániai összecsapásunk is.
Ryan Zinglersen: – Ritkán foglalkozom a játékvezetőkkel, de a kiállítások aránya önmagáért beszél. A Győr erős csapat, de sikerült 27 gólt dobnunk, ami dicséretes. Európa egyik legjobb gárdája ellen játszottunk, akik olyan úton haladnak, amely nagy dologhoz vezethet.
További eredmények: Larvik (norvég)–Itxako Navarra (spanyol) 23–23. II. CSOPORT: Oltchim Valcea (román)–Metz (francia) 30–21, Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Krim Ljubljana (szlovén) 29–21

AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA
1. GYŐRI AUDI ETO KC 2 2 63–53 +10 4
2. Larvik (norvég) 2 1 1 49–45 +4 3
3. Itxako Navarra (spanyol) 2 1 1 49–51 –2 1
4. Midtjylland (dán) 2 2 49–61 –12 0

A II. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oltchim Valcea (román) 2 2 61–46 +15 4
2. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 2 2 58–48 +10 4
3. Metz (francia) 2 2 48–59 –11 0
4. Krim Ljubljana (szlovén) 2 2 46–60 –14 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik