A győriek új edzője karrierje legnagyobb presztízsű feladata előtt áll

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.03.19. 12:14
Johansson marad a hollandok kapitánya is (Fotó: Getty Images)
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata hétfőn jelentette be, hogy a Magyar Kupa döntőjének elvesztése után menesztett Ulrik Kirkely helyett a holland női válogatottat is irányító svéd Per Johansson lesz az együttes új edzője. A bejelentés másnapján aztán tovább részletek is kiderültek a szakember érkezésével kapcsolatban.

 

Az ETO új edzőjével hazája egyik legrégebbi napilapja, az Aftonbladet beszélgetett a kinevezés kapcsán, s Johansson elmondta, nagyon izgalmas kihívásnak tartja, hogy a győrieknél hisznek és bíznak benne. A győriek 53 éves trénere elárulta: egyetlen napja volt a döntés meghozatalára.

„Egy napot kaptam, úgyhogy minden nagyon gyorsan történt. Az elvárás egyértelmű: meg kell nyernünk a Bajnokok Ligáját. Izgalmas, hogy hisznek bennem” – idézte a lap Johanssont, aki elárulta azt is, hogy egyelőre csak az idény végéig szóló megállapodást írt alá a klubbal, s a három hónap letelte után az elért eredmények fényében döntenek a folytatásról.

„Kétségtelen, hogy presztízs szempontjából nézve ez a legnagyobb feladat, amit pályafutásom során kaptam eddig, pedig azért volt már egy-két izgalmas és fontos munkám” – fogalmazott Johansson.

A svéd szakember a győriekkel kötött megállapodás értelmében marad a holland női válogatott szövetségi kapitánya is, így a következő három hónapban kettős terhelés vár majd rá: amellett, hogy az ETO-val megpróbálja megnyerni a Bajnokok Ligáját, a hollandokkal ki kellene harcolnia az olimpiai részvételt az áprilisi kvalifikációs tornán. 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik