Férfi kézi BL: őrült végjáték után játszott döntetlent a Kielce és a Kiel

Vágólapra másolva!
2024.02.14. 22:46
Niclas Ekberg az utolsó pillanatban szerzett gólt a Kielce ellen (Fotó: Getty Images)
Négy mérkőzést rendeztek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében szerdán. A játéknap rangadóján döntetlenre végzett egymással a Kielce és a Kiel, a Barcelona, a Montpellier és a PSG pedig magabiztosan gyűjtötte be a két pontot.

Rangadót rendeztek a Bajnokok Ligája csoportkörének A-csoportjában szerdán este, a Kielce a Kielt látta vendégül. A várakozásoknak megfelelően már az elején fej fej mellett haladtak a csapatok, de inkább a vendégek irányítottak, és úgy tűnt, a kezükben tartják a meccset. A Kielce 5–4-nél még vezetett, de ezután a Kiel elérte, hogy a lengyeleknek jó ideig az eredmény után kelljen menniük. A Kiel a szünetben 17–15-re vezetett, és a második félidőben is stabilan őrizte előnyét – egészen az 54. percig, amikor Kielce hosszú idő után újra előnybe került, s mint később kiderült, ez fordulópontnak bizonyult és egy „új meccset” nyitott a hajrára.

Az utolsó három percet a Kielce már kétgólos fórból kezdte, ráadásul két percig emberelőnyben is játszhatott, ami meg is pecsételhette volna a Kiel sorsát. A németeket azonban ennél keményebb fából faragták, emberhátrányban vágtak kettőt, így kiegyenlítettek. Huszonöt másodperccel a vége előtt döntetlen állt az eredméyjelzőn, de a Kielce támadhatott és Igor Karacic révén be is talált. Ezzel eldőlt, gondolhattuk volna, hiszen már csak hét másodperc volt hátra. Ám a Kielnek akadt még egy aduásza, pontosabban egy Niclas Ekbergje, akinek az utolsó másodpercben sem remegett meg a keze, és kihasználva a hazai védelem rossz visszarendeződését, nehéz helyzetből is betalált, ezzel ritkán látott őrült hajrá után megmentette az egyik pontot csapatának. 36–36

A csoport másik meccsén a Szeged közvetlen riválisa, a Máthé Dominiket sérülése miatt nélkülöző PSG az első félidőben döntötte el a lényegi kérdéseket az Eurofarm Peliszter otthonában. A francia csapat a szünet után látványosan kiengedett, de így is simán, 31–25-re megnyerte a találkozót, ennek köszönhetően felkapaszkodott a második helyre a csoportban. A Szeged jelenleg az ötödik, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszva hátránya csak két pont a párizsi csapattal szemben.

B-CSOPORT

A Veszprémmel azonos csoportban szereplő Barcelona számára a vártnál nehezebben indult a GOG elleni idegenbeli összecsapás, a dán együttes jól tartotta magát, és nem hagyta meglépni esélyesebb ellenfelét. Hol egy, hol két góllal vezetett a katalán csapat, a GGG a félidő vége felé kezdett fáradni – de a szünetben így is csak három gól volt a különbség a felek között. Ez azonban előremutató volt a folytatásra nézve, hiszen innentől kezdve már folyamatosan növelte előnyét a vendégcsapat, amely magabiztosan, 30–23-ra verte meg a második félidőre kifulladó ellenfelét. A meccs legjobbja a hat gólig jutó Melvyn Richardson volt, de hasonlóképp kiemelkedett a mezőnyből a Barca kapusa, Emil Nielsen, aki 46 százalékos hatékonysággal védett. Újabb győzelmével a Barcelona 11 meccs után már 20 ponttal áll a csoport első helyén, megelőzve az egy meccsel kevesebbet játszó Magdeburgot (16 pont) és a Veszprémet (14).

Az esti meccsen nem történt meglepetés, a Montpellier hazai pályán a papírformának megfelelően végig vezetve 32–21-re legyőzte a Celjét

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 11. FORDULÓ
A-CSOPORT
Eurofarm Peliszter (északmacedón)–PSG (francia) 25–31 (9–15)
Kielce (lengyel)–THW Kiel (német) 36–36 (15–17)

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSSZÁK
18.45: OTP Bank-Pick Szeged–Kolstad HB (norvég) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
18.45: Aalborg (dán)–Zagreb (horvát)

1. Kiel11722320–307+13 16 
2. Kielce11533321–309+12 13 
3. PSG11614333–325+8 13 
4. Aalborg10523299–271+28 12 
5. SZEGED10514286–291–5 11 
6. Zagreb10424267–257+10 10 
7. Kolstad10415284–280+4 
8. Peliszter1111255–325–70 
AZ ÁLLÁS


B-CSOPORT
GOG (dán)–Barcelona (spanyol) 23–30 (14–17)
Montpellier (francia)–Celje (szlovén) 32–21 (17–12)

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSSZÁK
20.45: FC Porto (portugál)–Telekom Veszprém (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45: Magdeburg (német)–Wisla Plock (lengyel)

1. Barca11101371–310+61 20 
2. Magdeburg1082316–283+33 16 
3. VESZPRÉM1073350–318+32 14 
4. Montpellier1165325–303+22 12 
5. GOG1156336–350–14 10 
6. Plock1037271–280–9 
7. Porto1037290–341–51 
8. Celje1111313–387–74 
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik