Női kézilabda: Kácsor Gréta is távozik a DVSC-től

Vágólapra másolva!
2023.12.15. 12:25
null
Kácsor Gréta két idény után hagyja el Debrecent (Fotó: Kovács Péter)
A DVSC női kézilabdacsapata bejelentette, hogy Planéta Szimonettához hasonlóan a szintén magyar válogatott Kácsor Gréta is távozik a klubtól az idény végén.

A 2018-ban junior-világbajnok, 2019-ben junior Európa-bajnok Kácsor Gréta 2022 nyarán szerződött Vácról Debrecenbe, s a hajdúsági csapat játékosaként ebben az idényben a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott.

A 2020 óta felnőttválogatott Kácsor a klub számításai szerint eddig 53 tétmérkőzésen 230 gólt szerzett a DVSC színeiben.

„Nagyon szeretek Debrecenben lenni, de az élet most úgy hozta, hogy tovább kell állnom – idézi a klub honlapja Kácsort. – Várom már az új kihívásokat, de addig is mindent megteszek, hogy elérjük a céljainkat a szezon hátralévő részében.”

Azt egyelőre nem lehet tudni, hol folytatja a következő idényben a 23 éves balátlövő.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik