Férfi kézi NB I: A Szeged elleni meccs intenzívebb, mint bármelyik másik – Elísson

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.11.13. 09:35
null
Tavaly nyáron érkezett Veszprémbe Bjarki Már Elísson, de már nagyon is tisztában van a Szeged elleni rangadó fontosságával, és jól ismeri a Pick Aréna hangulatát (Fotó: Kovács Péter)
A Veszprém férfi kézilabdacsapata nyerte meg az idény első Szeged elleni rangadóját, izlandi szélsője, Bjarki Már Elísson szerint ezeken a találkozókon a játékosok is felfokozott hangulatban lépnek pályára, és ilyenkor a szurkolókért is jobban küzdenek.

 

Eleve esélyesebbnek tartották a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatát a legnagyobb hazai rivális, az OTP Bank-Pick Szeged elleni rangadón, de csak ötvenpercnyi kiegyenlített harc után, az utolsó tíz percben tudta megnyerni a találkozót 30–25-re, a hazaiak úgy is szépen helytálltak, hogy a mérkőzés előtti bemelegítés során vádlisérülést szenvedett a válogatott beálló Bánhidi Bence.

„Nagyon nehéz helyzet, ha a csapat egyik legjobbja megsérül, de nem gondoltunk erre úgy, mint előnyre, hiszen pontosan tudjuk, még ha meg is sérül egy ilyen kaliberű játékos, akkor is bőven vannak olyanok a szegedi keretben, akik megoldják a feladatot. Nagyon felkészültünk, csak a győzelemre koncentráltunk, úgy mentünk Szegedre, hogy nyerni kell – mondta Bjarki Már Elísson, az Építők izlandi balszélsője. – Nem mondhatnám, hogy nehezebb volt a mérkőzés, mint vártam, lévén ez már a negyedik meccsem volt a Pick Arénában, így tudtam, mire számítsak, és nem is csalódtam. Akármilyen jó csapatunk is van, a Szeged otthonában mindig benne van a pakliban a vereség, az előző szezonban kétszer meg is történt, most viszont megmutattuk, milyen erősek vagyunk.”

A 33 éves játékosnak ez volt a kilencedik összecsapása az ősi rivális ellen, ebből hatodszor találkoztak a magyar bajnokságban. Ez a szám soknak tűnik ahhoz képest, hogy Elísson csak tavaly nyáron érkezett, az előző idény azonban nagyon sűrű volt a két gárda történetében, nyolcszor csaptak össze egymással, ötször az NB I-ben, kétszer a Bajnokok Ligájában és egyszer a Magyar Kupában, ilyen meccsdömpingre még sosem volt példa.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

„Különleges taktikánk nem volt, ezúttal is ugyanazt játszottuk, mint mindig. Az alap a jó védelem és kapusteljesítmény volt, ebből pedig a futás és szervezett támadások indítása minél kevesebb technikai hibával, és a végrehajtásban sem volt hiba – tette hozzá a szélső. – Mondanám, hogy olyan a körítés és a tét egy ilyen rangadón, mint a Bajnokok Ligájában, de ez nem lenne igaz, nagyobb annál. Érezni a szurkolók várakozását, és mivel értük is jobban küzdünk ilyenkor, felfokozott hangulatban lépünk pályára. A Szeged elleni meccs intenzívebb, mint bármelyik másik, öröm a részese lenni, általában ezt a meccset várjuk a legjobban.”

A játékos szerint az első félidőben jobbak voltak, de a másodikat nem úgy kezdték, ahogy szerették volna, elöl sokat hibáztak, nem birtokolták annyit a labdát, mint tervezték, ezért nehezen tudták megállítani az ellenfelet. Viszont türelmesen kézilabdáztak, a védelem összeállt, ami mögött Rodrigo Corrales megbízhatóan védett, az utolsó tíz percben pedig kijött a különbség a két csapat között. Ez azonban nem azért volt, mert az ellenfél elfáradt, szerinte fáradtságra egy ilyen meccsen amúgy sem hivatkozhat, és nem is hivatkozik senki.

„Bár a két gárda összetétele némileg megváltozott a nyáron, nekem ugyan­olyan meccs volt, mint bármelyik másik a Szeged ellen. Telt házat vártam, de tudtam, melyik szektort töltik meg a mi vörös mezes drukkereink, akik még a hússzoros hazai túlerővel szemben is úgy szurkolnak nekünk, hogy azt biztosan hallani fogjuk” – magyarázta Elísson, aki kétszer volt eredményes a szombati találkozón, összesen pedig húsz bajnoki gólt szerzett a Szeged ellen.

Szoros, de megérdemelt győzelmével a Telekom Veszprém lépéselőnybe került a bajnokságban, így teljes erejével a Bajnokok Ligájára koncentrálhat, amelyben szerdán a szlovén Celjénél játszik, a szlovénok hat forduló után pont nélkül állnak a B-csoport utolsó helyén. Az NB I-ben Momir Ilics hibátlan együttese november 25-én a Komlót fogadja a Veszprém Arénában.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

FÉRFI KÉZILABDA NB I
OTP BANK-PICK SZEGEDTELEKOM VESZPRÉM 25–30 (13–15)
Szeged, 7486 néző. V: Hargitai, Markó
SZEGED: Imsgard – Sostaric 4 (2), Stepancic 3, Bombac 3, GABER 2, Mackovsek, Frimmel 4. Csere: MIKLER R. (kapus), Kalaras, Martins 4, Bodó, SZITA 4, Garciandia 1. Edző: Kárpáti Krisztián
VESZPRÉM: CORRALES – GASPER MARGUC 5, REMILI 7, Fabregas 1, LIGETVÁRI, El-Dera 3, Descat. Csere: Biosca (kapus), PESMALBEK 5, Sandell, Casado 2, Koszorotov 4, A. Nilsson 1, Elísson 2 (2). Edző: Momir Ilics
Az eredmény alakulása. 2. perc: 2–0. 6. p.: 2–3. 10. p.: 3–6. 15. p.: 6–10. 22. p.: 9–11. 26. p.: 11–13. 28. p.: 12–14. 35. p.: 17–16. 38. p.: 18–19. 42. p.: 20–20. 45. p.: 20–22. 51. p.: 22–26. 54. p.: 22–27. 56. p.: 23–28
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Kárpáti Krisztián: – Azért vesztettünk, mert a második félidő közepén ritmusunkat vesztettük. Sok ki nem kényszerített hibát vétettünk, amelyet gólokkal büntetett meg ellenfelünk. Tanulnunk kell a hibákból, igyekszünk tavasszal elérni legjobb formánkat, mert a sorsdöntő kérdésekre akkor kapunk választ.
Momir Ilics: – Noha az első félidőben sokat hibáztunk, nem változtattam, mert új játékosainknak szokniuk kell a derbi hangulatát. Bő negyven percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, azt követően kimagasló volt a kapusteljesítményünk, a támadásban pedig okos megoldásokat választottunk. Örülök a győzelemnek és annak, hogy kiszolgáltuk lelkes közönségünket.

 

AZ ÁLLÁS
1. Veszprém 10 10 414–271 +143 20
2. Szeged 9 8 1 310–249 +61 16
3. Tatabánya 9 6 3 264–252 +12 12
4. FTC 10 5 1 4 320–307 +13 11
5. Balatonfüred 9 5 4 246–244 +2 10
6. Gyöngyös 9 5 4 272–289 –17 10
7. Csurgó 9 4 1 4 260–265 –5 9
8. NEKA 9 4 5 236–241 –5 8
9. Budakalász 9 4 5 242–264 –22 8
10. Eger 9 4 5 237–275 –38 8
11. Dabas 9 3 1 5 249–271 –22 7
12. Komló 9 3 6 229–251 –22 6
13. Veszprémi KKFT 9 1 8 239–280 –41 2
14. PLER 9 1 8 227–286 –59 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik