Női kézi: holland válogatott jobbátlövő és balszélső érkezik Győrbe

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.25. 16:28
null
Az Odenséből két holland is érkezik Győrbe (Fotó: gyorietokc.hu)
A Győri Audi ETO KC a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a korábbi sajtóhíreknek megfelelően két holland válogatottat is szerződtet, Dione Housheer és Bo van Wetering jövő nyáron csatlakozik a klubhoz.

 

Mindkét holland az új vezetőedző, Urlik Kirkely volt csapatából, a dán Odenséből érkezik jövőre Győrbe, és egyaránt hároméves szerződést írt alá.

A 23 éves Dione Housheer hat éve már Dániában játszik, 2021 óta tagja az Odensének, előtte három idényen át a Nyköbinget erősítette. A tehetséges jobbátlövő világbajnokságot nyert Hollandiával 2019-ben, valamint egy Európa-bajnoki bronzérmet is bezsebelt a nemzeti csapattal. Az Odensével kétszeres dán bajnok és egyszeres kupagyőztes, tavaly pedig őt választották meg a liga legjobb jobbátlövőjének.

„Fiatal korom óta álom volt számomra, hogy itt játszhassak. Hatévnyi dániai tartózkodás után úgy éreztem, készen állok arra, hogy megtegyem a következő lépést a karrieremben, és tagja legyek a világ egyik legjobb csapatának. Hosszú évek óta követem az ETO-t, többször játszhattam ellenük az otthonukban is. Éppen ezért nincs bennem semmi kétség a döntés helyességéről, hiszen Győrben pályára lépni minden alkalommal különleges élmény volt” – jelentette ki Housheer.

A szintén 23 esztendős Bo van Wetering honfitársával szintén nyert világbajnokságot, valamint dán és holland bajnok is. Karrierje során az Odensén kívül megfordult még a Westfriesland SEW, a VOC Amszterdam és a TuS Metzingen csapatában.

„Az elmúlt években igazán közelről tapasztalhattam meg többször is, milyen ellenük játszani, megtapasztaltam a hihetetlen hangulatot a csarnokban. Pontosan ezért várom már nagyon, hogy az ETO-család része legyek magam is. Sokat köszönhetek az Odense csapatának, amiért örökké hálás leszek nekik, de úgy érzem, eljött az ideje, hogy továbblépjek a karrieremben” – fogalmazta meg Houseerhez hasonlóan érzéseit Wetering.

Az ETO-ban jelenleg a szlovén Ana Gros és Rju Un Hi szerepel a jobbátlövő poszton, a dél-koreai játékosnak viszont jövő nyáron lejár a szerződése. A balszélen két magyar válogatott, Szöllősi-Schatzl Nadine és a jelenleg sérülésből lábadozó Fodor Csenge játszik (előbbinek szintén lejár a szerződése az idény végén), kérdés, a holland válogatott egyikük helyére érkezik-e.

„A mostani bejelentések után sem állunk meg, folytatjuk a munkát. Zajlanak tárgyalásaink házon belül a szerződéshosszabbításokról, illetve kapcsolatban vagyunk további játékosokkal is, azaz a közeljövőben várhatóak még bejelentések” – nyilatkozott az átigazolásokról Endrődi Péter, a Győri ETO Kft. ügyvezetője, aki a közelmúltban arról beszélt, két-három bejelentés is érkezhet a jövő keretét illetően, amelyekkel kicsit felbolygatták az átigazolási piacot. Az elkövetkező hetekben meglátjuk, hogy utóbbi alatt a mostani hírre gondolt-e, vagy még készülnek nagy durranással.

A szintén holland világbajnok balátlövő Kelly Dulfer leigazolását egy héttel ezelőtt jelentették be a győriek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik