Férfi kézi: súlyosan megsérült a klasszisa, nagy bajban a Barca

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.16. 16:52
null
Domen Makuc súlyos sérülést szenvedett, egy irányítója maradt a Barcának (Fotó: Getty Images)
Nincs könnyű helyzetben a spanyol férfi kézilabda-bajnokságban címvédő, a Bajnokok Ligájában bronzérmes FC Barca, amelynek egy egészséges irányítója maradt a hamarosan kezdődő 2023–2024-es idényre.

Mint azt megírtuk, az FC Barcelona régóta gazdasági gondokkal küzd, ennek egyik eredményeként a klub számos szakosztályánál csökkenteni kellett a költségvetést, a kézilabda-szakosztály pedig ezt többek között úgy oldotta meg, hogy megvált klasszis horvát irányítójától, a kétszeres Eb-érmes, háromszoros Bajnokok Ligája-győztes Luka Cindrictől, aki a román bajnok Dinamo Bucuresti-hez szerződött.

A Barca kedden a vajdasági Vojvodinával vívott felkészülési mérkőzésén – melyet a katalánok 39–29-re nyertek meg – viszont újabb irányítóját vesztette el Carlos Ortega, ugyanis az első félidőben bal térdében súlyos sérülést szenvedett a 23 éves szlovén játékmester, Domen Makuc, akire hosszú ideig (a klub tájékoztatása szerint akár 9-12 hónapig tartó időszakra) nem számíthat csapata, így a katalánok keretében egy irányító, a 24 éves spanyol, Pol Valera maradt.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
nso_uj_cikk_embed
mceBlockPasteEnd

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik