Női kézi: Ambros Martín szerint hiba volt 2018-ban távoznia Győrből

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.13. 11:19
null
Ambros Martín szerint hiba volt 2018-ban távoznia Győrből (Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)
Mint ismert, az idény végeztével a dán Odensétől érkező Ulrik Kirkely veszi át az irányítást a távozó Ambros Martíntól a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatánál. A kisalföldiektől másodszor távozó szakember az M4 Sportnak elmondta, 2018-ban hiba volt távoznia Győrből.

 

A Rába-partiak először 2012-ben nevezték ki Ambros Martínt a csapat élére, s a szakember irányításával 2018-ig négyszer nyert Bajnokok Ligáját öt NB I-es bajnoki cím és öt Magyar Kupa-győzelem mellett, majd a Győrből való távozása után volt az orosz, a román és a magyar válogatott szövetségi kapitánya is, illetve a Rosztov-Don klubcsapatát vezette.

Az 55 éves szakember 2021-ben tért vissza Győrbe, mellyel kupagyőztes és BL-bronzérmes lett, majd a 2021–2022-es idényben a bajnoki cím mellett a BL-ben és az MK-ban is második lett, utolsó idényét pedig NB I-es arannyal, Magyar Kupa-ezüsttel és Bajnokok Ligája-bronzzal zárta.

Ambros Martín az elért eredmények ellenére az M4 Sportnak úgy fogalmazott, második győri periódusát kudarcként élte meg.

„Én is, a klub is, a szurkolók és a játékosok is magasra teszik a lécet. Mindig az arany a cél. És amikor ez két éven át nem jön össze, akkor nem mondhatok mást, csak azt, hogy személy szerint én elbuktam. Számomra nem gond beismerni, hogy elbuktam, mert győzni akartam és bár mindent megtettünk, de tavaly és idén is volt egy nálunk jobb csapat” – utalt a norvég Vipers Kristinsand sorozatban elért három BL-győzelmére Ambros Martín, aki utólag úgy véli, 2018-ban hiba volt távoznia Győrből, mert a visszatérés után semmi nem volt ugyanolyan.

„Az első öt év alatt nagyon beleszerettem Győrbe. Nem úgy írnám le, mint az első szerelmet, hanem mint a legnagyobb szerelmet. Ilyen volt számomra az első időszak a Győrrel. Amikor különváltak útjaink a klubbal, azért mentem el, mert újra át akartam ezt élni. És az egy rossz lépés volt az életemben. Amikor úgy döntöttünk, hogy újra visszatérek, a szerelem már nem volt ugyanolyan és az eredmények sem” – vont párhuzamot két győri időszaka között Ambros Martín, aki számára az FTC elleni párharcok különösen emlékezetesek maradnak. Ezek közül kiemelte a 2016-os Bajnokok Ligája-találkozókat, amikor a Győr 71–41-es összesítéssel búcsúztatta ősi riválisát a negyeddöntőben.

Ambros Martín a múlt héten adott interjú egy részében megemlítette, hogy szerinte az FTC a szövetség támogatását élvezi, erre reagált később a Győr és Elek Gábor is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik