Férfi kézi-vb: „A válogatott bárkit megverhet” – Kovács Péter a Sportrádiónak

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.23. 11:14
null
Kovács Péter szerint a magyar csapat bárkivel felveheti a versenyt, ha jó napja van (Fotó: ZH/zaol.hu)
Mint ismert, Svédország Portugália elleni győzelmével Magyarország ott lesz a lengyel–svéd közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság negyeddöntőjében. A Sportrádió Hazafutás című műsorában Kovács Péter, a magyar kézilabdázás egyik ikonja beszélt a nemzeti együttes eddigi teljesítményéről és további esélyeiről. Rajta kívül Fazekas Nándor is elmondta gondolatait a válogatott esélyeiről, majd Székely Márton kapus értékelte a Zöld-foki-szigetek felett aratott fölényes sikert.

A magyar válogatott olyan, hogy bárkit megverhet. (…) Most nagyon nehéz lenne jósolni, de megmutattuk a múltban is, megvertük a dánokat meg több hasonló csapatot világbajnokságon, illetve Európa-bajnokságon. Képesek vagyunk rá, miért ne lehetne most is?” – adott hangot optimizmusának Kovács Péter.

A napi formán múlik. Ez megint egy közhely, de például a kapusteljesítményen vagy azon, hogy az átlövők hogyan találnak be. Bodó Ricsit említeném, voltak olyan meccsek, amikor nagyon jól talált, vagy az Ancsin Gabi – az átlövők általában nagyon eredményesek voltak, igaz, volt, amikor kevésbé. Akkor olyan sikerre nem számíthattunk. Én úgy gondolom, hogy senki ellen sem kell feltartott kézzel mennünk. Neki kell menni, neki kell ugrani, aztán meglátjuk a végét” – zárta értékelését Kovács Péter.

Ezután a korábbi kiváló kapus, Fazekas Nándor beszélt a csapatmenedzselés fontosságáról annak függvényében, hogy a továbbiakban egy győztes meccsre lesz szükség ahhoz, hogy nemzeti csapatunk hazai pályán játssza az olimpiai selejtezőt.

Ez Chema Rodríguez feladata lesz, hogy hogy tudja forgatni a csapatot és hogy tudja majd játszatni őket, mert biztos vagyok benne, hogy még három mérkőzést lejátszani nem lesz egyszerű. Most már egy nappal többet tudnak pihenni, de azért merül az elem az emberben, rengeteg hibát lehet elkövetni és még jobban kell koncentrálni. Ez pont arra jó, hogy a következő világversenyekre tapasztalatot szerezzünk abban, hogy le tudjunk játszani 7-8 mérkőzést egy tornán” – mondta Fazekas Nándor.

A Zöld-foki-szigetek ellen megnyert találkozó után Székely Márton értékelt a Sportrádiónak.

A mai modern kézilabdában nincs könnyű ellenfél, főleg egy világbajnokságon. Szerintem mindenki tudja, hogy a »futottak még« kategória már nem tudott ide kijutni. Óriási erővel érkező labdák vannak, sokáig vannak a levegőben (a zöld-fokiak, a szerk.), más genetikával rendelkeznek, mint az európai kézilabdások, és ez az ő javukra billent egy képességet. Ettől függetlenül próbáltuk kihozni a maximumot és küzdöttünk a végéig” – értékelte a Zöld-foki-szigetek elleni találkozót a magyar válogatott kapusa, Székely Márton.

A TELJES ADÁST ITT HALLGATHATJA MEG

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik