Férfi kézi: Az El-ben duplán számít a tapasztalat – Konkoly Csaba

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2022.07.09. 10:10
null
Konkoly Csaba úgy érezte, Gyöngyösön végigjárta az előre kijelölt utat, így ideje továbbállni (Fotó: Tumbász Hédi)
Az új kihívásokat kereső Konkoly Csabának már van tapasztalata abban, hogy tegye stabilabbá a csapatát, Gyöngyös után most Veszprémben lát ezzel a céllal munkához, a nemzetközi kupaporondon pedig ki akar hozni mindent a játékosaiból, de a naivitás csapdájába sem akar beleesni.


Kissé váratlanul derült ki tavaly decemberben, hogy az évad végén Konkoly Csaba öt év után otthagyja a gyöngyösi férfi kézilabdacsapatot, és a Balaton északi partjára teszi át székhelyét, hogy a Fejér B.Á.L. Veszprém kispadjára üljön. Új klubjával kettő plusz egy éves szerződést kötött, és mint lapunknak elmondta, egyszerűen úgy érezte, eljött a váltás ideje.

„Gyöngyösön az első két évem után a szerződésben minden esztendőben megvolt a lehetőség, hogy a klub és én is egyértelműen jelezzük, ha véget szeretnénk vetni a közös munkának, de minden nyáron úgy döntöttünk, folytatjuk
– fogalmazott Konkoly Csaba. Jól éreztem magam, remek baráti és szakmai kapcsolatokra tettem szert, de azt is látni kellett, hogy az öt év alatt gyakorlatilag végigmentünk azon az úton, amelyen annak idején elindultunk. Megteremtettük a stabilitást, indultunk nemzetközi kupában, és megnyertük a Ligakupát, ezzel tulajdonképpen egy időszak is lezárult.”

Mint ahogy annak idején kihívás volt a női vonalról a férfire váltania, ezúttal is új feladatot keresett, decemberben pedig jött Éles József megkeresése. A trénernek tetszett a veszprémi célkitűzés és a projekt, hogy az egyesület egy évtized alatt gyakorlatilag utánpótlásklubból NB I-es csapattá nőtte ki magát, és hogy kizárólag magyar játékosokkal szerepelt jól az élvonalban. Ennek az lett a következménye, hogy néhány tárgyalás után egymás tenyerébe csaptak, Konkoly Csaba pedig a feleségével együtt Veszprémbe költözött.

„A mostani helyzet kicsit hasonlít az öt évvel ezelőtti gyöngyösi feladatra, amikor stabil középcsapatot kellett teremtenem, és erre törekedtünk a keret kialakításánál is – mondta Konkoly Csaba, kiemelve, hogy igyekeznek továbbra is tartani azt a vonalat, hogy fiatal magyar játékosok legyenek a csapatban, ez alól egyetlen kivétel lesz a következő évadban, az Egerből távozó 28 éves szlovák válogatott beálló, Simon Machác, akire jelentős erősítésként tekintenek. – Az európai kupaindulás kivívásával magasabb szintre lépett a gárda, ugyanakkor a Tatabánya, a Komló vagy a Füred példáján is látszott az elmúlt években, hogy embert próbáló ez a sorozat. Ezért inkább azt szeretném, hogy a fiatalok ismerkedjenek a közeggel, szerezzenek tapasztalatot, amely itt duplán számít. Nem akarok naivnak tűnni, mert erősebb csapatok vannak nálunk, de úgy készülünk, hogy minden pályán töltött perc óriási ajándék lesz, és ki kell hoznunk a legtöbbet belőle.”

A keret már nem változik, Konkoly a következő évadban szeretne tovább építkezni, újabb elemekkel bővíteni a taktikai repertoárt, csiszolni a játékon és stabilabbá tenni a teljesítményt. A szakmai stábot a vezetőedző mellett Kiss Dániel pályaedző, Széles József erőnléti edző, Fazekas Nándor kapusedző és Danyi Gábor utánpótlás szakmai igazgató alkotja majd, ami könnyebb átláthatóságot és átjárhatóságot eredményez a korosztályok között, a szakember szerint ugyanis sok tehetséges játékosuk van 17 és 23 év között, akik ott lehetnek majd a végleges, huszonegy tagú felnőttkeretben is.

A csapat július 11-én, Balatonbogláron felméréssel kezdi a felkészülést, edzőtábor követ Hajdúnánáson, majd visszatérnek Veszprémbe. Edzőmeccsek még nincsenek lekötve, de biztos, hogy a gárda augusztus 11. és 15. között Ausztriába utazik, ahol osztrák első osztályú csapatokkal méri össze tudását. A túrával Konkoly Csaba nem titkolt célja, hogy a játékosai kilépjenek kicsit a hazai közegből, és szokják az utazás, edzés, mérkőzés ritmusát, amely az Európa-ligában is vár rájuk.

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) július 12-én hozza nyilvánosságra, mely csapatok kapnak szabadkártyát az Európa-ligában, a csoportkör sorsolására pedig július 19-én kerül sor. Utána már csak azt kell megszervezni, a nemzetközi meccsnapokon hogyan osztják meg a Veszprém Arénát a Bajnokok Ligájában szereplő Telekom Veszprémmel.

FEJÉR-B.Á.L. VESZPRÉM
Érkezett: Ágoston Áron (kapus, kölcsönből, Balatonfüred), Balogh Tibor (kapus, Eger), Simon Machác (beálló, szlovák, Eger), Pulay Gábor (jobbátlövő, Eger), Stranigg János (balátlövő, NEKA), Szrnka Levente (beálló,Kecskemét), Vetési Bence (irányító, Kecskemét), Konkoly Csaba (edző, Gyöngyös).
Távozott:
Borbély Ádám (kapus, Ferencváros), Fazekas Gergő (irányító, Telekom Veszprém, Wisla Plock, lengyel), Kurucz Máté (jobbátlövő, ?), Somogyi Bálint (balátlövő, ?), Tóth Márton (irányító, Cegléd), Tóth József (beálló, visszavonult), Vajda Huba (beálló, Balatonfüred)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik