Férfi kézi: a Bundesligában a Breszttől elküldött korábbi Veszprém-kapus

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.23. 17:47
null
Pesic a Bundesligában folytatja (Fotó: <a href="https://www.facebook.com/tvbstuttgart" target="_blank">TVB Stuttgart)</a>
A horvát válogatott Ivan Pesic az évad végéig a német férfi kézilabda-bajnokságban szereplő TVB Stuttgarthoz igazolt – írja a klub közleménye. A 32 éves kapussal az előző héten egészségügyi okokra hivatkozva bontott szerződést a fehérorosz Meskov Breszt.


Meglepő hírt közölt november 15-én a Meskov Breszt, miután felbontotta Ivan Pesic szerződését. A horvát kapus 2013 óta szolgálta a klubot, amelynek orvosi bizottsága úgy ítélte meg, az érintett felépülése hosszú időt vesz igénybe, és nagy a szövődmények kockázata is.

A Stuttgart orvosai azonban ezt máshogy látták. A német csapat a vizsgálatok után szerződtette a rutinos kapust, aki a 2008–2009-es idényben Veszprémben védett.

„Ivan szerződtetésével lehetőségünk nyílt arra, hogy rövid időn belül megerősödjünk. Az elmúlt meccseken mindig hiányoztak az apróságok a pontszerzéshez. Ivan ebben tud majd segíteni a következő mérkőzéseken” mondta el Jürgen Schweikardt, a TVB Stuttgart ügyvezető igazgatója.

Pesic a következő évadot a francia HBC Nantes-nál kezdi meg.

A magyar válogatott irányítót, Hanusz Egont is foglalkoztató Stuttgart a 17. helyen áll a Bundesligában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik