Férfi kézilabda: Zubai Szabolcs a másodosztályban folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.11. 14:28
null
Zubai Szabolcs tíz év után távozik Szegedről (Fotó: Tumbász Hédi)
Zubai Szabolcs és Lele Ákos nyártól az NB I B-s Orosháza színeiben folytatja a pályafutását – adta hírül hivatalos honlapján az élvonalból idén kieső férfi kézilabdaklub.

 

Zubai Szabolcs, a 211-szeres válogatott, 34 esztendős beálló tíz év után hagyja el a Mol-Pick Szegedet, amelyben a mostani szezon során kevesebb játéklehetőséget kapott.

Zubai a szülővárosában, Mezőkövesden kezdett kézilabdázni, majd 1998-tól az Elektromos, 2000-től a Dunaferr SE csapatát erősítette. Szegedre 2008-ban igazolt, 2015-től tavalyig csapatkapitány volt. Legkomolyabb sikere a 2014-es EHF-kupa-győzelem.

A tapasztalt beálló 2004-ben mutatkozott be a magyar válogatottban, azóta 211 mérkőzésen 308 gólt szerzett. Legnagyobb sikerét a 2012-es londoni olimpián érte el, ahol a negyedik helyen végzett a csapat. Zubai a tavaly januári franciaországi világbajnokság után mondta le a válogatottságot.

A hétszeres válogatott balátlövő, Lele Ákos szintén játszott a szegediek soraiban – korábban bajnok is lett a csapattal –, de a legutóbbi két szezont a Gyöngyösben töltötte.

Mindkét kézilabdázóval két évre szóló szerződést kötött az Orosházi FKSE-LINAMAR, amely gyorsan szeretne visszatérni az élvonalba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik