Férfi kézi BL: Nem csodálkoznék, ha a Skjern vérszemet kapott volna – Mikler

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2018.03.25. 11:27
null
Mikler Roland nem csodálkozna azon, ha az elmúlt hetek sikerei után a dánok bravúrra készülnének (<strong>Fotó</strong>: Török Attila)
A Telekom Veszprém a Skjernnel szemben vívhatja ki a nyolc közé jutást a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A párharc első, idegenbeli találkozója (kezdés: 16.50, Tv: Sport1, élőben az NSO-n) előtt Mikler Roland, a magyar csapat válogatott kapusa arról beszélt, hogy vigyázni kell a dánokkal, akik az elmúlt hetek sikerei után vérszemet kaphattak.

A BL-csoportküzdelmek utolsó fordulója után lapunk azt írta, hogy a Barcelonában minimális vereséggel (28–27) záró Szeged, valamint a Celjét simán legyőző (29–22) Veszprém a nyolcaddöntőben egyaránt esélyes. Vagyis úgy gondoltuk, nem kell álszerénykednünk – a negyeddöntőbe jutásért vívandó párharcot illik simán megnyernie a magyar bajnoknak a dán ezüstérmes Skjern ellen, és a Szegedet sem kell túlságosan félteni a hónapok óta hullámzóan teljesítő, pontokat herdáló német Kiellel szemben.

VÉLEMÉNYEK
Ljubomir VRANJES, a Veszprém edzője: „Sokat elárul a Skjernről, hogy a BL-ben hazai pontveszteség nélkül végzett élen a csoportjában, az erős, kiegyensúlyozott dán bajnokságban pedig csupán egy ponttal lemaradva követi az első helyen álló GOG-t. Közben a címvédő Aalborg, amelytől pedig mi hárommal kikaptunk a BL felsőházában, az ötödik helyen áll. Ennyit a gyengének tartott dánokról… Nálunk nincs újabb sérült, Nagy László, Győri Mátyás és William Accambray nem jöhetett velünk. Nem tartunk a Skjerntől, de nagyon tiszteljük és jól felkészültünk a kellemetlen taktikájából, amely Myrholra és az irányító-átlövők játékkapcsolatára alapszik.”
Tibor IVANISEVICS, a Skjern kapusa: „A Bajnokok Ligájában védhetek, ezzel életem egyik álma valósul meg, hiszen a világ legjobb együtteseivel szemben mérhetem fel, hol tartok. A csoportunkban némi szerencsével végeztünk az élen, aztán az ukránokkal hatalmas küzdelmet vívtunk a nyolcaddöntőbe jutásért. A Veszprémet nagyra tartom, játékosai közül pedig Momir Ilicset és Petar Nenadicsot ismerem a legjobban. Remélem, szoros meccseket játszunk a magyar bajnokkal, amely ellen persze alig van esélyünk.”

Két élcsapatunk tavaszi csúcsformájára alapozott derűlátó véleményünket ezennel finomítjuk, hiszen a szegediek Kielben beleszaladtak a késbe (29–22). Csak nyomokban mutatták azt a fantasztikus játékukat, amellyel az ősszel a BL-ben megverték a Barcelonát és a Löwent, március 10-én pedig a bajnokságban idegenben a Veszprémet.

Tartunk tőle – de ne legyen igazunk –, hogy csak a Veszprém jut be a negyeddöntőbe, amelyben ez lesz a párosítás: Szeged/Kiel–Vardar; Kielce/Löwen–PSG; Breszt/Nantes–Skjern/Veszprém; Kristianstad/Flensburg–Montpellier/Barcelona.

„A csoportban elért második helyünknek köszönhetően a nyolcad- és a negyeddöntőben is idegenben kezdhetünk – mondta a Nemzeti Sportnak a veszprémiek válogatott kapusa, Mikler Roland, akinek bravúros védései nélkül együttese nem állhatna ilyen kedvező pozícióban. – Volt csapatommal, a Szegeddel inkább nem foglalkoznék, de azt a vak is látja, hogy nehéz a helyzete. Nekünk sem lesz könnyű a dán Skjern ellen, amely a BL-csoportküzdelmek alsó ágáról a jobbátlövő Kasper Sarup Söndergaard és a volt veszprémi beállós, a norvég Bjarte Myrhol vezérletével verekedte magát a főtáblára. A kiegyensúlyozott C-csoportban az élen végzett, megelőzve a Leónt, a Velenjét és Schaffhausent, majd a keresztjátékból a Zaporizzsja, a D-csoport második helyezettje kiverésével jutott tovább. Ebben főszerepe volt az ukránok ellen ziccereket és hét büntetőt védő, a nyáron a Wetzlarba szerződő Tibor Ivanisevicsnek. Őszintén? Nem csodálkoznék, ha a Skjern a sikerektől vérszemet kapott volna és bravúrra készülne."

A BL-nyolcaddöntőbe 2004-ben jutott legutóbb be a Skjern, amely akkor a csoportjában akadt össze a Veszprémmel két vereség erejéig. Rá egy évre igazolt a magyar együttesbe Myrhol, aki ettől kezdve a világ egyik legképzettebb beállósává nőtte ki magát a német Nordhornban és Löwenben, majd a Skjernben.

„A BL-ben a gyengébb alsó ágra kerültünk, mert az európai klubok erősorrendje alapján a dán bajnok Aalborg próbálhatott szerencsét a legjobbak között – emlékezett a 35 éves norvég válogatott klasszis, aki 2006-ban veszprémiként BL-elődöntőbe jutott többek között Vlado Sola, Carlos Pérez, Kiril Lazarov és Nikola Eklemovics előkelő társaságában. – Nem becsültük le a C-csoportban egyik ellenfelünket sem, de nem is féltünk senkitől, miként a Veszprémtől sem tartunk, bár nyilván sokkal erősebb és esélyesebb a továbbjutásra. Vasárnap mindent megteszünk, hogy ezt megnehezítsük. A nagyszombati visszavágón, amelyet máris várok, ismét a veszprémi közönség elé léphetek. Ennek nagyon örülök, mert szép emlékeket őrzök a városról, a klubról, Zdravko Zovko edzőről és volt csapattársaimról."

Myrhol mellett a szerb válogatott 27 éves kapusa, a Mostarban született Tibor Ivanisevics is ismerős lehet a Skjernben, amely tavaly januárban a Gyöngyösből igazolta, de 2013-tól két idényen át az Orosházában is védett. Érdekesség, hogy a Skjern 2014 őszén éppen az Ivaniseviccsel felálló Orosházát búcsúztatta kettős győzelemmel az EHF-kupában, és ezzel bejutott a csoportkörbe, aztán meg sem állt a berlini négyes döntőig. Tegyük hozzá, ez a „veszély” az idén a BL-ben nem fenyegeti. A májusi kölni négyes döntőbe – sorozatban ötödször – a Veszprémet várjuk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik