Férfi kézi-vb: a szlovénok nem értik, hogyan nyertek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.29. 10:29
Veszelin Vujovics, a szlovén férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya úgy fogalmazott, egyszerűen nem érti, csapata hogyan nyerte meg 31–30-ra a franciaországi világbajnokság szombat esti bronzmérkőzését a horvátokkal szemben.

„A horvát csapat jó teljesítményt nyújtott, és körülbelül ötvennyolc percig tökéletesen játszott, de pénteken is láttam, hogy nagyon fáradtak voltak az utolsó tíz percben. Nagyon rosszul kezdtünk, főleg védekezésben, tizennyolc gólt kaptunk az első félidőben, ami túl sok. De az utolsó tíz percben végre rájöttünk, hogy lehet esélyünk megnyerni a meccset” – mondta Vujovics a torna hivatalos honlapjának. Vujovics a torna hivatalos honlapjának.

A szlovénok csütörtökön az erőviszonyoknak megfelelő, tisztes vereséget szenvedtek a címvédő és házigazda franciák elleni elődöntőben, a horvátok viszont pénteken kimerítő csatában, hosszabbításban kaptak ki a norvégoktól, a szombat esti bronzmeccsen mégsem látszott rajtuk a csalódottság. Magabiztosan, taktikusan, gyorsan játszottak, és a második félidőben már 24–16-ra is vezettek, a hajrában azonban elfáradtak, így ellenfelük fordítani és nyerni tudott.

„Nem tudom, jó dolog-e két ilyen fontos mérkőzést játszani huszonnégy órán belül. Természetesen nagyon elégedett vagyok, hiszen győztünk, és ez volt az álmom, de tényleg nem tudom, hogyan nyertük meg ezt a meccset” – tette hozzá a szlovén válogatott szövetségi kapitánya.

A horvát Manuel Strlek – aki hat góljával a mezőny legeredményesebb játékosa lett – elárulta, ez volt élete legrosszabb 24 órája.

„Kevesebb mint egy napon belül veszítettünk két olyan meccset, amelyek közül egyiket sem kellett volna elvesztenünk. Nem tudom, mi a magyarázat erre. Az utolsó tíz percben a szlovénok nagyon jól, csodálatosan játszottak, mi pedig olyanok voltunk, mintha valaki lekapcsolta volna a villanyt” – mondta a lengyel Vive Kielce balszélsője.

Mindkét együttes most játszott második alkalommal világbajnoki bronzmeccset, a 2013-as tornán éppen egymás ellen léptek pályára, akkor a horvátok győztek 31–26-ra. A 2004-es Európa bajnokság ezüstérme után ez a szlovénok második dobogós helyezése nagy nemzetközi tornán.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
A 3. helyért, Párizs

Szlovénia–Horvátország 31–30 (13–18)
Góldobók: Bezjak, Cingesar, Marguc 4-4, Gaber, Grebenc, Blagotinsek 3-3, Dolenec, Henigman, Janc, Mackovsek 2-2, Kavticnik, Zarabec 1-1, ill. Cindric 7, Strlek 6, Sebetic 5, Duvnjak, Horvat 4-4, Kontrec, Mamic, Mandalinic, Stepancic 1-1

DÖNTŐ
17.30: Franciaország–Norvégia (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik