Női kézi BL: Mindegyikünktől több kell a folytatásban - Herr

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.02. 09:08
null
Gro Hammerseng (balra) még mindig élvezi a kézilabdát (Fotó: Szabó Miklós)
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának kapusa, Herr Orsolya úgy véli, hogy a folytatásban több kell tőlük a Bajnokok Ligájában.

A Győr vasárnap úgy kapott ki hazai pályán 26–25-re a Larviktól a BL-középdöntő első fordulójában, hogy az utolsó kilenc percben egy gólt sem lőtt.

„Sajnálatos hibákat követtünk el, amelyeket ki kell majd javítanunk, mindegyikünktől több kell a folytatásban. A kemény mérkőzés fordulópontjaiból az ellenfél jött ki jobban, de a küzdeni tudásunk biztató a jövőre nézve” – értékelt Herr Orsolya, a győriek kapusa a mérkőzés után.

A 2007-ben a világ legjobb női kézilabdázójának megválasztott Gro Hammerseng egy gólt sem lőtt, de ez cseppet sem zavarta a Larvik 34 éves kiválóságát.

„Az ilyen hangulatú mérkőzésekért szeretem még mindig a kézilabdát – mondta Hammerseng. – Szívből játszottunk, küzdöttünk, remek első félidőt produkáltunk. A folytatásban egy kicsit a játékvezetők ellen is bizonyítanunk kellett.”

Az első félidőben megsérülő Susann Müller állapotával kapcsolatban az első hírek arról szóltak, hogy nem tűnik komolynak a baja.

Az ETO a következő fordulóban Nagybányára utazik, ahol vasárnap este lép pályára.

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. CSOPORT, 1. FORDULÓ

GYŐRI AUDI ETO KC–LARVIK HK (norvég) 25–26 (11–14)
Győr, 4500
néző. V: Kohen, Perec (izraeliek)
GYŐR: Herr O. – Bódi 3, Müller 1, KOVACSICS 10 (5), LÖKE 4, Szeny 3, Korsós. Csere: Milanovic-Litre, Aguilar 1, Knedlíková 1, Hornyák Á. 1, Szepesi 1
LARVIK: Toft – RIEGELHUTH 7, N. MÖRK 7 (2), Hammerseng, Frafjord, WOJTAS 6, Solberg 4. Csere: Hasanic (kapus), Brejvang, Edin 1, Johansen 1, T. Mörk
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–3. 7. p.: 5–3. 9. p.: 5–5. 14. p.: 7–9. 22. p.: 10–10. 26. p.: 11–12. 35. p.: 15–16. 41. p.: 19–21. 45. p.: 22–21. 51. p.: 25–23. 58. p.: 25–26
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín, a Győr edzője:
– Az első félidő végén elrontottuk a védekezést, és indításgólokat is kaptunk. A szünet után már jobban védekeztünk, okosabban játszottunk, de azt is tudtuk, hogy a Larvik sohasem adja fel. Ez olyan vereség, amely nem érdemel könnyeket.
Ole Gustav Gjekstad, a Larvik edzője: – Kivételes csapat ellen, kivételes közönség előtt nyertük meg a mérkőzést, de a végeredmény lehetett volna más is. Átérzem a Győr helyzetét, ilyen körülmények között is magas színvonalon teljesített, és remélem, a final fourban újra találkozunk.

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Sävehof (svéd)–HCM Baia Mare (román) 26–28
(14–15)
Ld:
Alm 9, ill. Buceschi 8
HÉTFŐN JÁTSSZÁK
Viborg (dán)–Metz (francia) 19.00

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Larvik (norvég)55132–119+1310
2. GYŐRI AUDI ETO KC541150–115+358
3. Metz (francia)422103–98+54
4. Viborg (dán)4112108–102+63
5. HCM Baia Mare (román)514124–139–152
6. Sävehof (svéd)514120–164–441

A csoport első négy helyezettje jut a negyeddöntőbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik