Női kézi: a győriek szerint nem változik Knezsevics eltiltása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.25. 09:04
A Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának elnöke, Kelecsényi Ernő a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt az együttes előtt álló feladatokról, a következő szezon csapatáról, illetve kitért a Görbicz Anitát lefejelő podgoricai Milena Knezsevics eltiltására is.

Győri Audi ETO KC elnöke, Kelecsényi Ernő a célok kapcsán elmondta, nem lehet más céljuk, mint mindhárom sorozatban, a Bajnokok Ligájában, a bajnokságban és a Magyar Kupában is a végső siker. A győriek elnöke hazai fronton továbbra is a Ferencvárost tartja a fő riválisuknak, és úgy véli, idén nehezebb dolguk lesz a fővárosiakkal szemben, mint az előző idényben, meccseik nagy sportélményt ígérnek a szurkolók számára. A sportvezető ezt követően részletesen kitért a Bajnokok Ligájára is, amelyben a hölgyeknél először rendeznek négyes döntőt.

„Az új lebonyolítás mellett huszonnégy órán belül két mérkőzést kell játszani. Ez speciális felkészülést igényel, és az a legnehezebb benne, hogy a két nap két teljesen eltérő stílusú csapat jöhet szembe. Az elődöntőben ránk váró dán Midtjylland kétarcú társaság, de nekünk a saját játékunkat kell játszanunk. A másik párharc teljesen kétesélyes. A Szkopje sokat fejlődött, komoly ellenfelet jelenthet a Podgoricának” – fogalmazott Kelecsényi a Digi Sport Reggeli Start című műsorában, aki a Görbicz Anitát lefejelő podgoricai Milena Knezsevics eltiltására is kitért. Mint ismeretes, az irányító meglehetősen enyhe, kétmeccses eltiltást kapott, ami után a győriek levélben fordultak Michael Wiedererhez, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) főtitkárához.

„Knezsevics a négyes döntőben várhatóan már játszani fog. Mi jogilag nem voltunk abban a helyzetben, hogy fellebbezzünk, de megtettük azt, amit ebben a helyzetben lehetett. Várhatóan azonban a kétmeccses eltiltáson ez nem fog változtatni” – nyilatkozta Kelecsényi, aki a múlt héten bejelentett igazolásokról, további tervekről és Katarina Bulatovics távozásáról is beszélt.

„Az volt a cél, hogy erősebb legyen a keret, bővüljön az edző merítési lehetősége, miközben a csapat gerincét megtartjuk. Ezt sikerült elérni, ráadásul azokat a játékosokat szereztük meg, akik első helyen szerepeltek Ambros Martin listáján. Még egy játékost még szeretnénk igazolni, mert 15 fős keretet tervezünk. Olyan játékost keresünk, aki támadásban a középső posztokon, védekezésben pedig a hármas pozícióban használható – mondta Kelecsényi, aki elismerte, a rosztovi orosz balátlövő, Anna Szen még képben van, az elnök ugyanakkor megérti Katarina Bulatovics döntését. – Bulatovics be tudott illeszkedni Győrben, és még ha nincs is a legjobb formájában, kiváló játékost és kiváló embert is ismerhettem meg a személyében. Ő azonban úgy döntött, hogy két évnyi légióskodás után hazatér."

„A jövőt illető fontos cél, hogy Ambros Martin minél tovább Győrben dolgozzon. Még van egyéves szerződése, de beszélgetni fogunk vele a hosszabb távú jövőről is” – utalt arra az Audi ETO KC elnöke, hogy szeretnék meghosszabbítani a spanyol szakember szerződését.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik