A BL-győztes Kiel is behódolt a Veszprémnek

Vágólapra másolva!
2012.10.18. 18:55
null
Marko Vujin (jobbra) vesztes mérkőzésen tért vissza Veszprémbe (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
A világ legjobb klubcsapata ellen is folytatta kiváló szereplését az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligájában, és 31–30-ra megnyerte a német THW Kiel elleni kiélezett csoportrangadót.

Nagyon Nagy László és pajtásai
Az a baj, hogy amikor a Kiellel játszik az ember, teljesen mindegy, mit csinálsz 57 percig, ugyanúgy kikapsz, ha abban a maradék háromban balfék vagy.

A Veszprém és soron következő riválisa is százszázalékos volt három forduló után úgy, hogy mindketten nyerni tudtak az előző idényben finalista spanyol Atlético Madrid otthonában. Ennek tükrében a mostani összecsapás nagyban befolyásolhatja a csoport első helyéért folyó harcot, és ezzel együtt a kedvező kiemelési pozíciót a kieséses szakaszra.

A magyar bajnok számára erőt adhatott a vasárnapi madridi drámai diadal, valamint Nagy László szenzációs támadó- és védekező játéka. A Kiellel érkezett az elmúlt hat szezont Veszprémben töltő és a helyi közönség szimpátiáját élvező szerb átlövő, Marko Vujin is. Óriási érdeklődés volt a találkozó iránt, a házigazda klub tájékoztatása szerint 10 ezer belépőre érkezett igény, de csak fele ennyien férnek el az Arénában.

A MÉRKŐZÉS

1-5. perc: Nagy hangzavar fogadta a csapatokat a bemutatásnál, a Veszprém az Alilovic – Iváncsik T. Nagy L., Chema, Sulic, Terzic, Iváncsik G. hetessel kezdte a meccset. Nagy László már az első támadásból bombagólt akasztott Omeyer kapujába, de nem is késett sokat a válasz Sigurdsson révén. Ezután a nagy rohanásba több kimaradt támadás csúszott, a két kapus kiváló védésekkel kezdett. Vujin hetest harcolt ki, Ilic kísérletét először védte még Alilovic, de az ismétlésnél már tehetetlen volt. 1–2

Karl Erik Böhn is megtekintette a meccset
Karl Erik Böhn is megtekintette a meccset

6-10. perc: A meccs első periódusában ismét Nagy László volt szinte az egyetlen, aki vállalkozott, de egy indítás után Iváncsik Gergő is feliratkozott a góllövők közé. Jícha a veszprémi falat túlugorva szerezte vissza a németeknek a vezetést, az MKB ismét harcolhatott az egyenlítésért. Egy szélre kijátszott akció végén ezúttal Chema Rodríguez talált be, míg Alilovic újabb hetest hárított. 3–3

11-15. perc: Sprengerre nem figyelt a magyar csapat, de Nagy újabb védhetetlen bombát eresztett meg. Ha lehetősége volt, próbált gyorsan indulni a Veszprém, amelyben Terzic produkált remek sorozatot, sorozatban három gólt dobott, míg csak egy válasz érkezett a túloldalról, 7–5-re mentek a bakonyiak. Bár a Kiel mínusz egyre zárkózott, Terzic hetest harcolt ki, amit Iváncsik Tamás értékesített, majd Nagy blokkja után Sulic fejezte be a lerohanást. 9–6

16-20. perc: Alfred Gíslason kénytelen volt időt kérni, amely után Jícha már passzívnál lőtte szét a veszprémi kaput. Sulic sajnos már a második ziccerét hagyta ki, így pedig a Kiel fel tudott jönni 9–8-ra. Ortega elkezdte a cseréket, Terzic maradt, és ha már ott volt, talpról talált be. Alilovic újabb nagy védése után Ahlmot szórták ki lökésért, Ugalde azonban hibázott a bal szélről. 10–8

21-25. perc: A rohanó játékban a német bajnokságban edződött Kiel otthon érezte magát, Zeitz betörésből volt eredményes, utána viszont csak hetest érően tudta megfogni Onetót. Nagy kínaiból használta ki az emberelőnyös helyzetet. A Veszprém huzamosabb ideig kettős fórban játszhatott, ugyanis Vujint is kiszórták, de Ugalde nem tudott túljárni Omeyer eszén. Chema is két percet kapott, így kiegyenlítődött a létszám, a visszatérő Zeitz pedig test melletti gólt szerzett. A sokszor ötletesen játszó Veszprémben Nagy hát mögötti passzal szolgálta ki Iváncsik Tamást, de Sprenger is élt a lehetőségével. 12–11

26-30. perc: Sprenger rövid időn belül két gólt szerzett, újra egyenlő volt az állás. A Kiel megnyitotta védekezését, de ez nem zavarta meg Ugaldét, sajnos azonban egy labdaeladás után Sigurdssonnal nem értünk vissza (13–13). Veszprémi időkérés után visszavette a vezetést az MKB, de Ahlm beállóból egalizált, ráadásul az utána nyúló Laluskát kiállították. A Kiel jól használta ki az előnyt, és a szünet előtt pár másodperccel Sigurdsson találatával 15–14-es előnnyel mehetett a pihenőre.

2. FÉLIDŐ

31-35. perc: A Veszprém sikeresen kivédekezte az emberhátrányából hátra levő időt, sőt Nagy László pontos átlövése és Iváncsik Gergő lerohanás végén elért találata révén másfél perc alatt fordított. Sigurdssonra nem volt ellenszere Alilovicnak, de Nagy ismét nem kegyelmezett (17–16). A Kiel főleg egyéni villanásokból szerezte góljait, Jícha bombájára Iváncsik Tamás válaszolt. Ekberg hetesből egalizált. 18–18

36-40. perc: Iváncsik Tamás jobb szélről elért második akciógólja után a Kiel lecserélte Omeyert. Nem késett sokat a német egyenlítés, de Chema kisebb rájátszással elérte, hogy Zeitz második két percét is megkapja. Nagy László két sikeres átlövéssel jelentkezett, Vujin azonban megszerezte az első gólját. 21–21

Nagy László ezúttal is megállíthatatlan volt
Nagy László ezúttal is megállíthatatlan volt

41-45. perc: Folytatódott a kiegyenlített játék, felváltva estek a gólok, Sulic sajnos több ziccert is kihagyott, így pedig 22–21 után két kieli gól és fordítás következett. Nagy válasza nem késett soká, és kilőtte a bal felsőt. Német időkérés után egy megpattanó lövéssel vette vissza a vezetést a vendég együttes, amely után beállt Fazekas. De ő sem védhette Vujin alsó bombáját, mínusz kettő veszprémi szempontból. 23–25

46-50. perc: Nagy ezúttal egy test mellett elsurranó gólt akasztott a jobb alsóba. Az átlövő ezt követően két percet harcolt ki, majd Oneto fordult be Vujinról (25–25). Fazekas védése, egy jó blokk és egy sikeres Schuch-megmozdulás után Ugalde fejezte be góllal az akciót, amely után felrobbant a csarnok. Hátul újra jól zárt a Veszprém, amely Oneto kiállítása után Fazekas révén óvta meg kapuját a góltól. 26–25

51-55. perc: Ortega időkérése után létszámhátrányban is ziccerig jutott az MKB, de Ugalde nem élt a lehetőséggel. Narcisse azonban nem tudott túljárni Fazekas eszén, míg Iváncsik Tamás beállóból talált be. Jícha két lábról felugorva lőtte ki a bal alsót, de Császár sem késlekedett sokáig. A Kiel azonban könnyen egyenlíthetett volna, mínusz egynél Fazekas óriási védést mutatott be. Dzsamali és Sprenger góljaival 29–28-nál kezdődött az utolsó öt perc.

MESTREMÉRLEG
CARLOS ORTEGA: Mi mondhat annál többet, mint hogy legyőztük a BL előző idényének legjobbját, vagyis a világ legerősebb együttesét? Megújult csapatunk csodálatosan küzdött, és akadtak ugyan kiemelkedő egyéni teljesítmények, de a csapatmunkának köszönhettük a két pontot. Az útnak azonban még csak az elején járunk, sok munka vár még ránk.
ALFRED GÍSLASON: Fantasztikus hangulatban játszottunk, de igyekeztünk kikapcsolni a külső körülményeket. Az utolsó három másodpercben, amikor még lehetett volna esélyünk az egyenlítésre, kapusunk indítása után nem kaptunk meg egy jogos hétméterest – a bírók azt mondták, amíg a kapustól előreszállt a labda, lejárt a három másodperc.

56-60. perc: Egyenlő létszámban Oneto, majd Fazekas hetes védése után Dzsmali is gólt lőtt, hárommal vezetett három perccel a vége előtt a Veszprém! Narcisse szépített, majd a visszaálló Omeyer hárította Dzsamali kísérletét. Egy végletekig kijátszott akció végén Zeitz bombázott Fazekas fölött a kapuba (31–30), majd Ortega akkor kért időt, amikor éppen ziccerbe került volna a hazai csapat. A szünet után Nagy ziccerét fogta Omeyer, de Ugalde visszaszerezte a labdát, idegőrlő másodpercek következtek. Császárral szemben gólhelyzetben szabálytalankodtak, de csak szabaddobást kapott a Veszprém. Jól játszott az idővel a hazai csapat, Gíslason három másodperccel a vége előtt kérhetett időt, de ez már semmire sem volt elég. 31–30-ra nyert az MKB, amely továbbra is hibátlan a B-csoportban!

Most egy hónap szünet következik a legrangosabb sorozatban, a Veszprém legközelebb november 18-án, Göteborgban lép pályára a svéd Sävehof vendégeként.

SZELLEMILEG ÉS FIZIKAILAG IS JOBB VOLT A VESZPRÉM
FÉRFI KÉZILABDA BL
B-CSOPORT, 4. FORDULÓ
MKB VESZPRÉM–THW KIEL (NÉMET) 31–30 (14–15)
Veszprém, 5000 néző. Vezette: Abrahamsen, Kristiensen (norvégok)
VESZPRÉM: ALILOVIC – IVÁNCSIK T. 7 (2), NAGY L. 9, Sulic 1, Rodríguez 1, TERZIC 4, Iváncsik G. 1. Csere: FAZEKAS (kapus), Gulyás, Császár 1, SCHUCH, Laluska 1, Dzsamali 2, Ugalde 2, Oneto 2.
KIEL: OMEYER – SPRENGER 6, Wiencek, Ahlm 2, Ilics 1, JÍCHA 4, SIGURDSSON 8. Csere: Palicka (kapus), Toft, Ekberg 1 (1), Zeitz 4, Narcisse 2, Vujin 2
Az eredmény alakulása. 6. p.: 1–2. 12. p.: 5–4. 16. p.: 9–6. 26. p.: 12–12. 33. p.: 17–16. 39. p.: 21–20. 42. p.: 22–23. 46. p.: 23–25. 52. p.: 27–25. 57. p.: 31–28
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 4/1
További eredmény: Constanta (román)–Celje (szlovén) 22–17 (10–5)
AZ ÁLLÁS
1. MKB VESZPRÉM 4 4 127–105 +22 8
2. THW Kiel (német) 4 3 1 140–106 +34 6
3. Sävehof (svéd) 4 2 2 129–135 –6 4
4. Atlético Madrid (spanyol) 4 1 3 111–116 –5 2
5. Constanta (román) 4 1 3 94–124 –30 2
6. Celje (szlovén) 4 1 3 92–107 –15 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik