A svédek elleni kétgólos győzelemmel tornagyőztes a magyar csapat

Vágólapra másolva!
2009.03.06. 19:43
A magyar női kézilabda-válogatott 31–29-re legyőzte Svédországot a Pannon-kupa utolsó napján, ezzel megnyerte a minitornát. A félidőben még 16–16 volt az állás, ám a második játékrészben feljavult a mieink védekezése – Herr Orsolya is több bravúrt bemutatott –, így ha nehezen is, de sikerült megszerezni a győzelmet.
Görbicz Anita ezúttal is vezéregyénisége volt a magyar csapatnak
Fotó: Szántó György
Görbicz Anita ezúttal is vezéregyénisége volt a magyar csapatnak
Görbicz Anita ezúttal is vezéregyénisége volt a magyar csapatnak
Fotó: Szántó György
Görbicz Anita ezúttal is vezéregyénisége volt a magyar csapatnak

Miután a szlovénokat mindkét csapat legyőzte (mi 37–25-re, a svédek 26–17-re), a tornagyőzelem volt a tétje a mérkőzésnek.

Csakúgy mint szerdán Ózdon, Miskolcon is telt ház fogadta a magyar csapatot, melynek kapujában ezúttal Herr Orsolya kezdett. A találkozó két magyar góllal indult, ám a svédek hamar egyenlíteni tudtak, és ezt követően végig fej-fej mellett haladtak a csapatok az első játékrészben.

Hol a mieink, hol a vendégek vezettek egy-két góllal, egy-egy szép megoldást többször bosszantó hiba követett. A 17. percben 10–10-es állásnál Herr Orsolyát Pastrovics Melinda váltotta a kapuban, majd Imre Vilmos időkérése után a szokásához híven agilisan játszó Vérten Orsolya szerzett gólt.

Az első félidő egyik legjobb hazai játékosa Szamoránsky Piroska volt, aki eleinte Görbicz Antia bejátszásából dobott gólokat, de aztán a többi magyar lány is „megtalálta” őt a falban.

Védekezésben viszont már koránt sem volt ennyire precíz a magyar válogatott, a svédek rendre megtalálták a rést, így a szünetben 16–16-ot mutatott az eredményjelző.

A második félidő elején alaposan rájárt a rúd a visszaálló Herr Orsolyára, ugyanis előbb elég csúnyán összeütközött az egyik bevetődő svéddel, majd arcon találta egy lövés.

A két jelenet között egy klasszis megoldást is láthattunk, Görbicz egy rá jellemző góllal szerezte meg a vezetést a magyar csapatnak, melyben ekkor már ott volt a második válogatottbeli szereplését jegyző Cifra Anita is.

A skandinávok a szünet után a 36. percben tudták először bevenni Herr kapuját, és bár ezután emberhátrányban is betaláltak, szépen lassan kezdett elhúzni az Imre-csapat.

Görbicz büntetőből és akcióból is szebbnél szebb gólokat szerzett, a védekezésünk kezdett végre összeállni, Herr pedig többször is ziccert fogott.

Tíz perccel a vége előtt így 29–23 volt az állás, ám ezután támadásban visszaestek a mieink, így a svédek az 57. perc végén feljöttek 30–28-ra.

Bognár Barbara a legjobbkor szerezte meg első gólját a címeres mezben, és mivel ezt követően már csak egy gólt dobtak az északiak, a mieink 31–29-re megnyerték a találkozót, egyben a tornát is.


NŐI KÉZILABDA

PANNON-KUPA
MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG 31–29 (16–16)
Miskolc, 2000 néző. V: Herczeg, Südi
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–0. 4. p.: 2–2. 8. p.: 5–3. 13. p.: 7–7. 22. p.: 11–12. 24. p.: 14–12. 27. p.: 14–15. 35. p.: 18–16. 41. p.: 23–20. 45. p.: 26–21. 51. p.: 29–23. 58. p.: 30–28
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 4/4
MAGYARORSZÁG: HERR O. – Kovacsicz 3, Soproni 1, SZAMORÁNSKY P. 6, GÖRBICZ 8 (5), TOMORI 5, VÉRTEN 5, Csere: Pastrovics (kapus), Balogh, Orbán, Bognár 1, Vincze 1, Herr A., Cifra, Hornyák Á., Mörtel 1
SVÉDORSZÁG: Kain – Wikensten 4, Eriksson 2, Wiberg TORSTENSON 5, Islas Helgesson, Boson 2, Csere: Zimmergren (kapus), AHLM 8 (4), Isaksson, Flognman, Skogsberg 2, Gulldén 2, Wallter, HAGMAN 4

Részletes jegyzőkönyv később.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik