Janurik Kinga: Egy kapus tényleg el tudja dönteni a meccseket, de...

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.04.09. 10:32
null
Janurik Kinga szerint egy kiemelkedő kapusteljesítménnyel meccset lehet nyerni, de a női kézilabda-válogatott inkább a stabil védekezésre építene a csütörtökön kezdődő, debreceni olimpiai selejtezőn.

„Egy kapus el tudja dönteni a mérkőzéseket, de mi úgy készülünk, hogy csapatként nyerjünk. Ha nagyon fontos lesz a mi szerepünk, akkor megpróbáljuk kézbe venni az ügyet, de nem gondolom, hogy csak rajtunk fog múlni. A legnagyobb szerepet a védekezésnek szánjuk, azon dolgozunk a legtöbbet. A stabil védekezésből tudunk lerohanásgólokat lőni, ez az alapja a támadásaink stabilitásának is. Nagyon remélem, hogy az olimpiai selejtező három napján fog ez kicsúcsosodni” – mondta Janurik Kinga az NSO Tv-nek. 

Videónkban a magyar női kézilabda-válogatott kapusa arról is beszél, olyan formában van-e, ahogy a Ferencváros kapujában a Brest elleni visszavágón védett. Szóba kerül a hazai közönség ereje, illetve azok a motivációs üzenetek, amelyeket a lányok egymásnak írtak, s tettek ki az öltözőben. Emellett a japánok szokatlan játékstílusára is kitér. 

A NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Böde-Bíró Blanka, Janurik Kinga (mindkettő FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (SG BBM Bietigheim – Németország), Győri-Lukács Viktória (Győri Audi ETO KC)
Jobbátlövők: Albek Anna (Mosonmagyaróvár), Klujber Katrin (FTC), Papp Nikoletta (Gloria Buzau – Románia)
Irányítók: Debreczeni-Klivinyi Kinga (Moyra-Budaörs), Simon Petra (FTC), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: Bordás Réka (Vác), Füzi-Tóvizi Petra (DVSC), Pásztor Noémi (Mosonmagyaróvár)
Balátlövők: Juhász Gréta (Kisvárda Master Godd SE), Kácsor Gréta (DVSC), Kuczora Csenge (Vác)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC), Szöllősi-Schatzl Nadine (Győr)

OLIMPIAI SELEJTEZŐ, NŐK
1. TORNA (Debrecen, Főnix Aréna) 
Április 11., csütörtök 
15.30: MAGYARORSZÁG–Kamerun
18.00: Svédország–Japán, 18. 
Április 12., péntek
18.00: Svédország–MAGYARORSZÁG
20.30: Japán–Kamerun
Április 14., vasárnap
16.45: Kamerun–Svédország
19.15: MAGYARORSZÁG–Japán
A mérkőzéseket az M4 Sport élőben közvetíti.

2. torna (Torrevieja, Spanyolország): Hollandia, Csehország, Argentína, Spanyolország.
3. torna (Neu-Ulm, Németország): Németország, Montenegró, Szlovénia, Paraguay. 
A csoportok első két helyezettje kijut a nyári, párizsi ötkarikás játékokra.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik