Vérten Orsolyával a soraiban készül a magyar csapat Ukrajna ellen

Vágólapra másolva!
2008.12.09. 12:35
A kishitűeknek, a magyarokat már előre temetőknek ezúttal sem lett igazuk. Imre Vilmos átalakított, fiatal együttese nem játszott ugyan hibátlanul csoportjában, de fokozatosan javuló formájának és egységének köszönhetően ponttal érkezett az ohridi középdöntőbe, ahol legyőzhető ellenfelekkel találkozik. Elsőként ma 16.15 órától Ukrajnával.
Vérten Orsolya Ukrajna ellen újra játszhat
Fotó: Action Images (archív)
Vérten Orsolya Ukrajna ellen újra játszhat
Vérten Orsolya Ukrajna ellen újra játszhat
Fotó: Action Images (archív)
Vérten Orsolya Ukrajna ellen újra játszhat

NŐI KÉZILABDA EB


Program, eredmények, a magyar keret, történelem, szavazás – minden egy helyen!
Egészséges optimizmussal kijelenthető: a női kézilabda Eb-n a magyar válogatottra váró ukrán, spanyol, norvég hármasból jelenlegi formája alapján egyik csapat sem verhetetlen.

Még az olimpiai bajnok és Eb-címvédő Norvégia sem, amely a világverőnek nem mondható spanyol válogatottal csak döntetlent játszott.

Persze, ha pesszimisták vagyunk, azt is mondhatjuk, hogy a tavalyi vb-n mi is csak 26–26-os döntetlenre voltunk képesek a spanyolokkal szemben, sőt legutóbb Ukrajnával is ugyanilyen arányú döntetlent játszottunk. Igaz, azt a meccset még 2004-ben rendezték.

De inkább maradjunk a derűlátóbb változatnál. Válogatottunk ugyanis meccsről meccsre fejlődik, szemmel látható a javulás mind védekezésben, mind támadásban.

Ráadásul növelheti optimizmusunkat, hogy az előző két meccsen sérülés miatt hiányzó Vérten Orsolya is játszhat kedden az ukránok ellen.

„Már bonyolultabb gyakorlatokat is el tud végezni, a sérülés nem zavarja a leérkezésben, játszhat az ukránok ellen” – mondta a győri szélső állapotáról dr. Balogh Péter, a válogatott orvosa.

„Jobb, hogy ellenük kezdünk, mint ha a norvégok várnának ránk. A franciák elleni siker erőt adhat az ukránokkal szemben. Az ellenfelet jól ismerjük, s azt továbbra is tartom, ha ugyanúgy tudunk fejlődni, ahogy eddig minden meccsen, és gyorsan tudunk indulni, győzni fogunk” – nyilatkozta a mai mérkőzéssel kapcsolatban Imre Vilmos szövetségi kapitány.

A szakember azt is elmondta, hogy az ukrán csapatból elsősorban Marina Verheljukra, a juniorkorból éppen csak kinövő Rehina Simkutéra és a Hódmezővásárhely légiósára, Olha Nikolajenkóra kell majd nagyon figyelnünk.

NŐI KÉZILABDA EB, I. CSOPORT

4. FORDULÓ
12. 09. 16.15 MAGYARORSZÁG–Ukrajna
18.15 Románia–Spanyolország
20.15 Dánia–Norvégia

5. FORDULÓ
12. 10. 16.15 Románia–Ukrajna
18.15 MAGYARORSZÁG–Norvégia
20.15 Dánia–Spanyolország

6. FORDULÓ
12. 11. 16.15 MAGYARORSZÁG–Spanyolország
18.15 Dánia–Ukrajna
20.15 Románia–Norvégia

AZ ÁLLÁS
1. Románia 2 2 54–46 4
2. Norvégia 2 1 1 54–41 3
3. Spanyolország 2 2 45–45 2
4. Dánia 2 1 1 51–53 1
5. MAGYARORSZÁG 2 1 1 47–53 1
6. Ukrajna 2 1 1 44–57 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik