Putics Barnára a Barcelona mellett a Gummersbach is vadászik

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.11.30. 18:38
A finnek elleni nyíregyházi Eb-selejtező mérkőzésen a magyarok egyik legjobbja Putics Barna (TuSEM Essen) volt, aki 11 gólt szerzett. Az átlövő a találkozó után a Nemzeti Sportnak elmondta, miként képzeli el karrierje folytatását.
Putics Barna (labdával) 11 gólt lőtt a finneknek
Fotó: Szolnoki László
Putics Barna (labdával) 11 gólt lőtt a finneknek
Putics Barna (labdával) 11 gólt lőtt a finneknek
Fotó: Szolnoki László
Putics Barna (labdával) 11 gólt lőtt a finneknek
„Azzal kell kezdenem, hogy 2005-ben tagja voltam a Nyíregyházán junior vb-bronzot szerző csapatnak, vagyis nagyon szép emlékek fűznek ehhez a városhoz” – kezdte nyilatkozatát Putics Barna a Finnország elleni nyíregyházi Eb-selejtező után.

Az átlövő 11 találattal vette ki a részét a 19 gólos vasárnapi magyar győzelemből. Putics a válogatottal kapcsolatban hozzáfűzte még, hogy reméli, a januári horvátországi vb-re is át tudják menteni a mostani jó formájukat.

„További pályafutásom szempontjából az a legfontosabb, hogy maradok-e anyagi gondokkal küszködő német klubcsapatomban, az Essenben, amelynek erre az évadra kölcsönadott a Veszprém. A német klub vezetői azt mondják, a bajnokságot mindenképpen szeretné befejezni a gárda. Ugyanakkor elképzelhető, hogy nélkülem folytatja a Bundesligában” – fogalmazott saját jövőjével kapcsolatban Putics.

„Hamarosan, legfeljebb egy-két napon belül beszélek a veszprémi és az esseni vezetőkkel, s biztosan tisztázódnak a kérdések. Arról is egyeztetnem kell majd velük, hogy már megkeresett Nagy László csapata, a Barcelona és Fazekas Nándor együttese, a Gummersbach is. Néhány napon belül kiderül, hogyan tovább” – tette hozzá.

Az MKB Veszprém elöljárói nagyon röviden válaszoltak érdeklődésünkre.

Mindössze annyit mondtak: Putics Barna ügyében, amely a klub számár nagyon fontos, hétfőn további tárgyalások következnek, amelyek döntően befolyásolják e kérdés sikeres, mindenki megelégedésére szolgáló lezárását.

Ami biztos, Puticsot csak erre az idényre adták kölcsön, s az átlövő legkésőbb jövő nyáron visszatér az MKB Veszprémbe.

Ehhez érdemes hozzáfűzni, hogy a legfelsőbb szinten eurómilliókat mozgató sportágban (pontosabban férfi szakágban) szinte elképzelhetetlen, hogy az MKB Veszprémnek ne legyen beleszólása Putics további sorsába.

Hogy a magyar klub mennyire és miként tudja érvényesíteni a saját érdekeit, az attól is függ, megkapta-e a játékos kölcsönadásáért járó pénzt az Essentől.

Ha igen, akkor talán nagyobb súlya lehet az esseniek szavának, de így se adhatják-vehetik kedvük szerint Puticsot. Ha még nem fizettek, akkor pedig egyértelmű, hogy az MKB Veszprém lesz nyeregben a tárgyalásokon, s alighanem egyszerűbben érvényesítheti a maga és az átlövő érdekeit.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik