Női kézilabda: nem sikerült a bravúr a Dunaferrnek, irány az EHF-kupa

Vágólapra másolva!
2008.10.05. 18:53
Hét góllal, 22–15-re kikapott a Dunaferr az FC Köbenhavn csapatától Koppenhágában a női kézilabdázók Bajnokok Ligája-selejtezőjében.
A torna utolsó napján a szerb Nis 29–26-ra legyőzte az ukrán Zaporizsját, azaz – szigorúan elméletileg – még a csoportgyőzelem lehetősége is nyitva állt a Dunaferr előtt, "csupán" a házigazdákat kellett volna legyőzni.A szombaton bokasérülést szenvedett Temes Bernadett játékra jelentkezett, ám nem sok időt tölthetett a pályán.Az 5. percben a hazaiak lerohanásos támadása közben egy szerencsétlen védekező mozdulatát szándékos ütésnek minősítették a bírók, és (talán túl szigorúan) azonnal piros lapot mutattak fel a magyar játékosnak. Szorult helyzetében sem csuklott össze a Dunaferr, a félidő közepén egymás után három gólt szerezve sikerült egyenlítenie.Tilinger Tamara mindhárom büntetőjét értékesítette. Az Anja Andersen irányította, sztárok sorát felvonultató (bár a dán bajnokság eddig eltelt öt fordulójában már két vereséget szenvedett) hazaiak nehezen tudták felőrölni a fiatal magyar csapat erejét. Mindkét oldalon remekeltek a kapusok, Leganger és Knezovic, a védelmek is helytálltak, így kevés gólt láthatott a szerény számú közönség. A hazaiak edzője egy időkéréssel rendbe szedte csapatát, ennek zsinórban lőtt öt dán gól lett az eredménye.A fordulást követően egyre jobban kiütközött a Koppenhága minőségi és mennyiségi fölénye. Míg Andersen öt világklasszis átlövőt cserélgethetett, addig Imre Vilmos két felnőtt lövőjátékosa közül az egyik a lelátón ült. Előfordult, hogy három ifista volt a pályán a Dunaferrben...A magyar együttes a várakozásokat felülmúlva végül második helyen végzett csoportjában, és az EHF-kupa 32-es mezőnyében folytathatja nemzetközi szereplését.

NŐI KÉZILABDA, BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ

FCK HANDBOLD (dán)–DUNAFERR 22–15 (12–7)
Koppenhága, 500 néző. V: Mazeika, Gatelis (litvánok)
FCK: Leganger – Turej 3, Bloch-Sorensen, MELGAARD 4, Bonde Pedersen, KRAUSE 6 (1), SZAVICS 2. Cs: Pedersen (kapus), Smith Nielsen 1, Lyksborg 1, Milanovics 1, Baumbach 1, Batinics 2, Hylleseth 1. Edző: Anja Andersen
DUNAFERR: KNEZOVIC – SLAKTA 2, Laluska 1, TILINGER 4 (3), Balogh 2, Temes 1, Vincze 3 (2). Cs: Szűcs 1, Nagy I. 1, Tamás. Edző: Imre Vilmos
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3–1. 15. p.: 6–3. 18. p.: 6–6. 46. p.: 17–11
Kiállítások: 14, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 8/5
A másik mérkőzésen: Nis (szerb)–Zaporizzsja (ukrán) 29–26

MESTERMÉRLEG
Imre Vilmos: – Büszke vagyok csapatomra, mert ma is tisztességesen helytállt. Közel voltunk a BL-szerepléshez, sajnos a végére elfogytunk. Fantasztikus kapusteljesítményeket láttunk mindkét oldalon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik