A Vasas az utolsó helyre csúszott vissza a bajnokságban

Vágólapra másolva!
2008.03.07. 22:01
A Kiskunhalas magabiztosan győzte le otthon a Derecskét, míg a Vasas kiélezett csatában szenvedett egygólos vereséget, ugyancsak hazai pályán a Debrecen ellen. A két gárda eddig azonos pontszámmal állt a tabella végén, és a Vasas csak gólkülönbségének köszönhette, hogy előrébb állt.
Gorova és a Vasas továbbra is csak egy meccset nyert a bajnokságban
Fotó: Mirkó István
Gorova és a Vasas továbbra is csak egy meccset nyert a bajnokságban
Gorova és a Vasas továbbra is csak egy meccset nyert a bajnokságban
Fotó: Mirkó István
Gorova és a Vasas továbbra is csak egy meccset nyert a bajnokságban
Most azonban már két pont a Kiskunhalas előnye a fővárosiakkal szemben, miután Zsadányi Sándor együttese 37-35-re győzni tudott, a Vasas viszont nem szerzett pontot.

A halasiak sikere magabiztosabb volt, mint amit az eredmény mutat, a második félidő közepén ugyanis már nyolc góllal is vezettek a hazaiak.

A végén aztán feljött a Derecske, tetemes hátrányát azonban nem tudta ledolgozni, a vendégek mindössze egy kis plusz izgalmat tudtak okozni a hazai közönségnek.

Ezzel szemben a Vasas-DVSC találkozón végig rághatták a körmüket a drukkerek mind a két oldalon, mivel a két gárda között csak néha volt nagyobb a különbség 1-2 gólosnál.

A Vasas második győzelméért küzdött hazai pályán, az ötödik helyezett Debrecennek ugyanakkor az esélyesség terhével is meg kellett küzdenie.

A 22-21-re végződött találkozón az döntött a vendégek javára, hogy játékosaik a kritikus helyzetekben kevesebbet rontottak, mint ellenfelük.

Ma játszották a Békéscsaba-Fehérép találkozót is, amelyen papírforma eredmény született: a negyedik helyezett fehérváriak idegenben is meg tudták szerezni a két pontot, még annak ellenére is, hogy a második félidőben 10. helyen álló hazaiak sokáig vezettek.

Végül aztán a 14 gólos Triscsuk vezérletével a Fehérép fordított, és 28-25-ös győzelmet aratott.

NB I, NŐK

16. FORDULÓ
UNIQA VASAS - DVSC-AQUATICUM 21–22 (14–15)
Fáy u., 600 néző. V: Medve, Tóth I.
VASAS: Guiu – KOVÁCS B. 4, STERBIK A. 3, Kupricsenkova 2, Gaál A. 2, Pollaková 2, LŐW A. 5. Cs: Tóth Zs. (kapus), Szalontai, Szeberényi 1, Ferencz, Kolos, Balog B. 2 (2), Gorova. Edző: Papp György
DEBRECEN: Triffa – Csáki 1, Latakaite 2, SZŰCS G. 7, SZABÓ V. 4, Tóth E. 2, NAGY I. 3. Cs: Kiss É. (kapus), BENYÁTS 3 (1), Micsics, Stuparicová. Edző: Skaliczki László
az eredmény alakulása. 3. p.: 2–1. 6. p.: 3–4. 18. p.: 10–10. 36. p.: 14–17. 40. p.: 17–17. 55. p.: 20–22
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 4/1
MESTERMÉRLEG
Papp György: – Nem érdemeltünk vereséget, úgy gondolom, a csapatom mindent megtett azért, hogy legalább az egyik pontot megszerezze. Sajnos a döntő pillanatok nem a mieink voltak.
Skaliczki László: – Úgy gondolom, hogy két ellentétes félidőt láttunk. Egyik félidőben a támadójáték, a másikban a védekezés ment jobban mindkét csapatnak. Kritikus helyzetben többet is hibáztunk, ezt ki kell javítani.
CITYLINE BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE - FEHÉRÉP ALCOA FKC 25–28 (16–14)
Békéscsaba, 1000 néző. V: Dobrovits, Tályok
BÉKÉSCSABA: Veress – Vayuch 1, HERR A. 8 (3), Takács 4, TÓTH K. 5, Szekeres 3, Ancsin 3. Cs: MÉSZÁROS (kapus), Baross 1, Forczek, Such, Cifra, Kelemen. Edző: Mátéfi Eszter
FEHÉRÉP: Fekete – Balogh B. 3 (2), Vilunaité 1, Bernataviciute 5 (1), TRISCSUK 12 (4), Vaszari 1, KAMPEL O. 5. Cs: GERICS (kapus), Kovács A., Mayer 1. Edző: Vura József
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–1. 6. p.: 3–4. 12. p.: 7–8. 23. p.: 13–10. 28. p.: 14–14. 33. p.: 16–16. 38. p.: 20–17. 44. p.: 22–19. 53.p.: 23–25. 57. p.: 25–26.
Kiállítások: 12, ill. 8 perc
Hétmétersek: 4/3, ill. 10/7
Mestermérleg
Mátéfi Eszter: – Szépen küzdöttünk, a kritikus helyzetekben azonban hibáztunk, ez hozta a fehérváriak háromgólos győzelmét. Végül a rutinosabb együttes nyert.
Vura József: – Nagyon küzdelmes, jó mérkőzés volt, a végén a lányoknak helyén volt az eszük és a szívük.
KISKUNHALAS NKSE - TAJTAVILL-DERECSKE 37–35 (19–18)
Kiskunhalas, 500 néző. V: Szegedi, Unyatinszky
KISKUNHALAS: Sirina – Virág 1, ZÁMBÓ 3, Tóth Zs. 3, KURGYIS 8 (2), Rábai 4, CSENDES 10 (1). Cs: GYŐRI (kapus), Földes, Kósa, Hodosi 2, Horváth M. 3, MOSZKOVAJA 3. Edző: Zsadányi Sándor
DERECSKE: Király – KEREKI 7, PÁDÁR 5, Sütő 3 (1), RÁCZ 3, KOCSIK 10 (4), Szabados 2. Cs: Lajtos (kapus), Flasková 1, Gulyás 1, Csapó, Szamosi L., Szamosi A. 1, Kudor 2. Edző: Köstner Vilmos
Az eredmény alakulása. 12. p.: 8–8. 24. p.: 17–13. 38. p.: 28–21. 50. p.: 34–28. 55. p.: 37–32
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Zsadányi Sándor: – A számomra meglepetésként ható gólzáporban több jelentős előnyünk ellenére csak nehezen csikartuk ki a győzelmet.
Köstner Vilmos: – Csapatom védekezése és kapusteljesítménye kritikán aluli, ilyen teljesítmény mellett nagyon nehéz mérkőzést nyerni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik