Kézilabda, férfi KEK: rezgett a léc, egy góllal volt jobb a PLER

Vágólapra másolva!
2007.10.06. 20:43
A férfi kézilabdázók harmadik számú nemzetközi kupasorozatában, a KEK küzdelmeiben a második forduló visszavágóján hazai pályán egy góllal nyert a PLER a szlovén Trimo Trebnje ellen. Mivel az első összecsapás döntetlennel zárult, a pestszentlőrinciek jutottak a harmadik fordulóba.
Elrontott támadással kezdett a Tromos. Az ellentámadásból Kovalenko volt eredményes, mindkét együttes a zavaróval felálló formációt választotta védekezésben. a Korsós, Józsa, Zsemberi tengely jó alapot adott az eredményes védekezéshez.Támadásait bátran vezette a Pler, a fiatalok megilletődöttség nélkül, magabiztosan játszottak. Balogh, Korsós és Szabó Péter hibátlanul értékesítették helyzeteiket, ezzel háromgólos előnyre tettek szert.A félidő felére pontatlanabbá váltak a támadások, a vendégek Kovalenko és Miklavcic Dávid góljait követően kiegyenlítettek. Nagy Károly időt kért, a hatékonyabb játék érdekében a továbbiakban három játékost cserélt támadás-védekezésben. Lékai, Szabó Péter és Forgács fegyelmezett játéka, Zsemberi parádés kapusteljeseítménye minimális előnyhöz segítette a félidőben a Plert. A második félidő elején mindkét csapat kapkodott, számtalan technikai hiba és kimaradt ziccer jellemezte ezt az időszakot.A védekezés keményedett, gyakran került emberhátrányba a hazai csapat. Zsemberi bravúrjai ellenére az elhibázott támadásokból a 41. percre kétgólos előnyt szerzett a Trebnye. Elsősorban Radelj Marko és Miklacic révén. Szívós munkával, jó védekezéssel Lékai, Pordán, Bakos és Balogh Zsolt szellemes megoldásainak köszönhetően a 48. percben ismét a Tromos vezetett.Az utolsó tíz percben felváltva estek a gólok. Forgács rutinja, Szabó Péter villámgólja, a kapuban Zsemberi hidegvére tiszteletet érdemelt. Három perccel a lefújás előtt Kovalenko hétméteres góljával tartotta életben a szlovén továbbjutási reményeket. Szabó Lajos döntetlennél előnyt szerzett, a vendégek ismét hétméteresből egyenlítettek. Lékai gólját a játékvezetők érthetetlen módon nem érvényesítették, azonban Zsemberi ismét bravúrosan hárított. Döntetlennél Balogh Zsolt góljával biztosította be meglepetésre a továbbjutást a fővárosi együttes.

KEK, FÉRFIAK, 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ:

PLER AIRPORT KC - TREBNYE (szlovén) 27-26 (14-13)
Népfürdő u., 600 néző, V: Yudchyts, Kot (belorusz)
PLER: ZSEMBERI - Rév, BALOGH 6, Józsa, LÉKAI 3, SZABÓ P. 7 (3), BAKOS 3. Csere: Novák (kapus), KORSÓS 2, FORGÁCS 4, Kocsi, Pordán 1, Szabó L. 1, Dobó Zs. Edző: Nagy Károly
TREBNYE: Imperl - RADELJ M. 3, Krze, Radelj B. 2, Musa 1, Susin 2, Korelec 1. Csere: Makovec (kapus), KOVALENKO 6 (4), Skube Sz. 2, Cehte 2, MIKLAVCIC 7, Skube Sztas. Edző: Savric Roman
Az eredmény alakulása: 5. p.: 4--3. 8. p.: 7--4. 12. p.: 8--6. 15. p.: 8--8. 22. p.: 10--12. 27. p.: 13--13. 35. p.: 15--14. 46. p.: 19--19. 56. p.: 23--23.
Kiállítások: 12, ill. 4 perc
Hétméteresek:563, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Nagy Károly: Nagy küzdelemben, sokat hibáztunk, a szívünknek köszönhetjük a továbbjutást.
Savric Roman: Sajnos nem sikerült előnnyel Budapestre utaznunk, gratulálok a Plernek, jobbak voltak nálunk.
Továbbjutott: a PLER, 55-54-gyel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik