Vuelta: Menysové a szakasz; Contador gyakorlatilag győztes

2012.09.08. 17:54
null
Alberto Contador gyakorlatilag ünnepelhet (Fotó: Action Images)
Címkék
A 2012-es spanyol kerékpáros-körverseny 20. utolsó előtti, La Faisanera és Bola del Mundo közötti 170.7 kilométeres szakaszát az orosz Gyenyisz Menysov nyerte meg. Az összetettben élen álló Alberto Contador az 12. helyen végzett, és 1:16 percre csökkent előnye a második Alejandro Valverde előtt – azaz gyakorlatilag megnyerte az idei Vueltát.

 

Az esőzések következtében kellemesebb hőmérsékleti viszonyok (34 helyett 24 Celsius-fok) között zajlottak az események.

Az etap elején egy húszfős csoport Gyenyisz Menysov vezetésével ellépett a mezőnytől. Az öt emelkedővel tarkított etap vége előtt 102 kilométerrel nyolcperces előnyre tettek szert a szökevények, Simon Clark pedig nem sokkal később már kilenc minutumra növelte a különbséget.

88 kilométerrel a cél előtt Alberto Contador állt a túlzott aktivitást nem mutató követők élére, és elkezdték lefaragni ekkor már tíz percet is meghaladó hátrányukat, majd az Euskaltel-Euskadi versenyzői diktálták az iramot, és szépen fokozatosan csökkent is a differencia: 80-nal a vége előtt már nem egészen 9 perc volt az élboly előnye, 60-hoz közeledve pedig már csak alig több mint 7 perc.

Itt azonban megtorpant a felzárkózás, 28 km-rel a vége előtt még mindig volt a két boly között 6:07 perc különbség, és 12-vel a vége előtt is maradt még több mint öt, így a végén az volt a kérdés, melyik szökevény ér haza.

Ez végül 23 százalékos emelkedő végén Menysovnak sikerült, Richie Porte teljesen elkészült erejével, és végül 18 másodperccel lemaradva ért be másodikként, Contador a 12. helyen 4:16 perces hátránnyal ért célba, előnye pedig 1:16 percre módosult. Joaquim Rodriguez nagyot küzdve 22 másodpercet hozott a második Valverdén. Holnap egy 115 km-est, könnyű szakasz vár a versenyzőkre a madridi célig.

 

VUELTA 2012
20. SZAKASZ, LA FAISANERA–BOLA DEL MUNDO 170.7 KM
1. Gyenyisz Menysov (orosz, Katyusa) 4:48:48 óra
2. Richie Porte (ausztrál, Sky) 17 másodperc hátrány
3. Kevin De Weert (belga, Omega) 42 mp. h.
4. Fredrik Kessiakoff (svéd, Asztana) 1:16 perc hátrány
5. Romain Sicard (francia, Euskaltel) 1:39 p. h.
6. Eros Capecchi (olasz, Liquigas) 2:30 p. h.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA AZ UTOLSÓ SZAKASZ ELŐTT
1. Alberto Contador (spanyol, Saxo) 82:14:52 óra
2. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 1:16 p. h.
3. Joaquim Rodríguez (spanyol, Katyusa) 1:37 p. h.
4. Christopher Froome (brit, Sky) 10:16 p. h.
5. Daniel Moreno (spanyol, Katyusa) 11:29 p. h.
6. Robert Gesink (holland, Rabobank) 12:23 p. h.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
4 órája

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
4 órája

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
4 órája

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
4 órája

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
5 órája

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
5 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
5 órája
Ezek is érdekelhetik