Tour: szélvihar miatt nem másszák meg a legendás hegyet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.14. 07:45
Száz kilométer per órásnál is erősebb széllökések várhatóak Provence és az Alpok találkozásánál, ezért a Tour de France kerékpáros-körverseny szervezői hat kilométerrel lerövidítették a csütörtöki 12. szakaszt, amely a legendás Mont Ventoux-n ér véget.

A gyilkos hegyemelkedője teljes hosszában 15 kilométeren át tart, de a szervezők nem akarják kockára tenni a versenyzők testi épségét, ezért a csúcstól hat kilométerre tűzték ki a mai célt.

„Már szerdán is 104 kilométer per órás széllökéseket mértek, ami csütörtökre csak fokozódik. A Meteo France szerint a csúcson mindössze négy fok lesz – mondta Christian Prudhomme versenyigazgató. – Nem kockáztatunk, nem állítunk fel két célt, hogy majd meglátjuk, mi lesz. Ez nem póker.”

A nagy szél miatt már az előtt drámai lehet a mai szakasz, hogy a Mont Ventoux aljához érnek a bringások.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik