Kerékpár: visszavonul a hatszoros olimpiai bajnok brit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.18. 13:27
null
Sir Chris Hoy bejelentette visszavonulását (Fotó: Reuters, archív)
Csütörtökön sajtótájékoztató keretében jelentette be visszavonulását Sir Chris Hoy, hatszoros olimpiai bajnok kerékpáros. A 37 éves versenyző úgy érzi, 19 esztendő után eljött az ideje, hogy abbahagyja a profi sportolást, és átadja helyét a fiataloknak.

 

 

 

„Hivatalosan bejelentem visszavonulásomat. Nem volt könnyű döntés, de tudom, hogy helyesen cselekszem. Semmi sem lenne nagyobb megtiszteltetés, minthogy ott lehessek Glasgow-ban, de csak a számok miatt nem akarok rajthoz állni – utalt a 2014-es nemzetközösségi játékokra Sir Chris Hoy. – Itt az idő, hogy a fiatal versenyzők is megtudják, milyen hazai közönség előtt kerékpározni.”

A visszavonuló 37 éves kerékpáros elmondta: ott lesz a glasgow-i játékokon – amelynek stadionját Hoyról nevezték el – mint nagykövet és a torna megnyitója.

„Minden energia elfogyott a testemből. Nehéz időszak ez, de mindenki karrierjében eljön az a pont, amikor azt mondja, elég – folytatta Chris Hoy. – Mindig ott van a kísértés, hogy tovább csináljam, de most itt az idő, hogy elmondjam, nem tudom folytatni. Eddig nem igazán tudatosult bennem, hogy a londoni olimpia mennyit vett ki belőlem.”

Hoy saját bevallása szerint karrierjének egyik legszebb pillanata az volt, amikor a 2004-es athéni olimpián felállt a dobogó tetejére. Ugyancsak szívszorító momentumként emlegette a tavalyi londoni ötkarikás játékokat, amelyen két aranyérmet nyert.

A 11-szeres világbajnok Hoy az olimpiák történetének legsikeresebb kerékpározója hat aranyérmével és egy ezüstérmével.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik