Kerékpár: a ciklo-krosszosok Balassagyarmaton zárják az évet

2011.12.02. 15:37
null
Salgótarjánhoz hasonlóan várhatóan Balassagyarmaton is a tavalyitól nagyságrendekkel „enyhébb” körülmények várják majd a krosszosokat (Fotók: Babka Szabolcs)
Címkék
Szombaton rendezik meg Balassagyarmaton a Palóc Crosst, amellyel a negyedik futamához érkezik a SuperCross-sorozat. Az előző fordulókhoz hasonlóan a helyszín és a pálya is ismert lesz már a tavalyi eseményről, a körülmények viszont úgy tűnik, Salgótarjánhoz hasonlóan ezúttal is „enyhébbek” lesznek.

 

Tavaly Milan Barenyi nyerte a futamot
Tavaly Milan Barenyi nyerte a futamot

A nyomvonalban nem lesz tehát változás, pusztán annyi, hogy a gyarmatiaknak ezúttal nem kell három napon keresztül lapátolni a havat róla annak érdekében, hogy legalább minimálisan járható legyen.

Szűk 2.5 kilométer alatt egy-egy dupla akadályt és futós szakaszt kell majd abszolválni, a szintemelkedés 30 méter lesz. A pálya talaja legnagyobbrészt földes-füves jellegű, de emellett lesznek kanyargós erdei ösvények és egy minimális aszfalt is.

A sorozat idei utolsó (a második szezont záró eseményt 2012. január 8-án, vasárnap rendezi majd a Guriga Bringa Kerekegyháza KE), negyedik futamán az összetetteket nézve is sok minden eldőlhet.

Habár van néhány kategória, ahol még biztosan nem lehet majd matematikailag sem bajnokot avatni az esemény után, akár öt-hat kategória esetében is billenhet a mérleg. Ha azonban a nézőknek és a sorozatot követőknek szerencséje lesz, akkor akár az a helyzet is előállhat, hogy minden kategória nyitva marad a kerekegyházai futamig.

A II. SuperCross-sorozatról további részletes információk megtalálhatóak a supercross.hu honlapon és az sorozat facebook-profilján, a facebook.com/supercrosssorozat oldalon.

Legfrissebb hírek

Quinones a mestertroll, aki megidézte Tshabalalát a gólja után

Külföldi foci
1 perce

Vb 2026: Alphonso Davies nem lesz ott a kanadaiak első meccsén Bosznia-Hercegovina ellen

Foci vb 2026
19 perce

Íme, a korábbi nyitómeccses kiállítások

Foci vb 2026
26 perce

A bosnyák drukkerek már megszállták Toronto belvárosát

Foci vb 2026
42 perce

Megható pillanatok: a második gólt szerző mexikói sztár márciusban elhunyt édesapjának üzent

Foci vb 2026
54 perce

Ha egyeseknek nem lenne egyértelmű

Foci vb 2026
56 perce

Mexikói kapitány: „A meccs utolsó harmadában lehettünk volna jobbak”

Foci vb 2026
1 órája

Kis piros lapos vb-történelem

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik