Giro d’Italia: rózsaszínbe borulnak a magyar városok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.20. 16:09
null
Budapesten a Vajdahunyad vára is rózsaszínben pompázik majd január végén (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Január 30-án, 100 nappal a 103. Giro d'Italia magyarországi Nagy Rajtja előtt a patinás viadal hagyományainak megfelelően rózsaszín díszkivilágítást kapnak emblematikus épületeink, a Városligeti Műjégpályán pedig a Nemzeti Sportügynökség olimpiai bajnok nagykövetei népszerűsítik az eseményt.

Hihetetlen, hogy rohan az idő: amint január 30-ára fordulva elüti az éjfélt az óra, már csak száz nap lesz hátra a 2020-as Giro d'Italia május 9-i, magyarországi Nagy Rajtjáig!

Az Olasz körverseny esetében pedig régi hagyomány, hogy 100 nappal a start előtt megrendezik a Rózsaszín Fények éjszakáját: az útvonal városai közül ilyenkor számos helyszínen az adott település jellegzetes épületét világítják meg a verseny hivatalos színének számító rózsaszínűre. A 103. Giro mezőnye idén Budapestről indul majd, és a második-harmadik szakaszra is hazánkban kerül sor a főváros után Esztergom, Győr, Székesfehérvár, Keszthely és Nagykanizsa érintésével – hogy csak a legnagyobb településeket említsük.

A mezőny tulajdonképpen már május 7-én délután bemutatkozik, amikor a budapesti Hősök terén lesz a csapatbemutató. A Nagy Rajt, a Grande Partenza felvezető eseményei közül ebben az esztendőben az első jelentősebbre január 30-án kerül sor a Városligeti Műjégpályán, a Nemzeti Sportügynökség szervezésében, olimpiai bajnokok, sportolók, az esemény hazai nagyköveteinek részvételével. A Rózsaszín Fények éjszakájának magyarországi központi rendezvényén így ott lesz például a Műjégen Kovács Ágnes, Kiss Gergely, Kovács István és Szávay Ágnes is, s az apropó kapcsán látványos díszkivilágítást kap a Puskás Ferenc Stadion és a Vajdahunyad vára is.

Az útvonalon fekvő települések közül természetesen Olaszországban és Magyarországon is sok helyszín bekapcsolódik a nemes kezdeményezésbe, hazánkban például Budapest mellett még 17 város egy-egy emblematikus épülete pompázik majd rózsaszínben.

Érdekesség, hogy az olasz szervezők a magyar városokról készült fotókat is kiteszik majd többmilliós látogatottságú közösségi oldalaikra, a legszebb épületeinket pedig a La Gazzetta dello Sport, Olaszország legolvasottabb sportnapilapja is lehozza.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik