Giro 2020: logó- és rajtkapuavatás a Hősök terén

Vágólapra másolva!
2019.10.05. 15:57
null
A Hősök terén megtartották az ünnepélyes rajtkapuavatást (Fotó: Dömötör Csaba)
A Giro d'Italia budapesti nagy rajtja és három magyarországi szakasza 2020 májusában hazánkra és a kerékpársportra, a kerékpározásra irányítja a figyelmet. A hazai szervezők a következő hónapokban felvezető eseményekkel helyezik az érdeklődés középpontjába a magyar kerékpársport és a versenykerékpározás, így a Giro D'Italia ügyét is. Ennek jegyében került megrendezésre szombaton a logó- és rajtkapuavatás – tájékoztatott a Nemzeti Sportügynökség.

Reggel kilenc órakor az esős időjárás ellenére már körülbelül százötvenen várakoztak a Gellért-hegyen, a Szabadság-szobornál arra, hogy Giro Hungary 2020 logót mintázva magasba emeljék bringájukat, majd pedig kilenc kilométeres tekeréssel köszöntsék a hétvégét – immár az ajándék Grande Partenza feliratú rózsaszín trikóban, hiszen a szervezők ezzel is díjazták a lelkesedést.

A Hősök terén megtartott rajtkapu-avatásra (májusban innen rajtol majd a Giro mezőnye) olimpiai bajnokok ugyanúgy elfogadták a szervezők meghívását, mint a hazai kerékpársport jeles képviselői, így a nemrég véget ért országúti kerékpáros világbajnokság több magyar résztvevője.

A Hősök terén megtartott sajtótájékoztatón Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kiemelte: a Giro d'Italia magyarországi rajtjából nem csupán a sportág és annak rajongói, hanem az utcai bringások is profitálnak majd.

„Jövőre a Giro d'Italia nagy rajtja a világ figyelmét Magyarországra, a magyarok figyelmét a kerékpározásra fókuszálja. Ezt a figyelmet kihasználva az egész magyar kerékpározás ügyét szeretnénk fellendíteni, ezért választottuk logónak a Szabadság-szobrot, ami egy rózsaszín biciklit lendít a feje fölé – mondta Révész Máriusz. – 2020 a kerékpározás éve lesz Magyarországon. A városi kerékpározás fellendítése érdekében támogattuk girós ajándékokkal a „Bringázz a munkába!” kampányt, több száz iskolai rendezvényt szervezünk, amelyek célja a közlekedési kultúránk erősítése, a Nagy Rajt előtt pedig közlekedési alapvizsgát szervezünk a diákoknak. A kerékpáros túrázás fellendítése érdekében jövőre támogatást biztosítunk a rendszeres túrákat szervező egyesületeknek, és különböző túrák keretében bebiciklizzük a Giro magyarországi szakaszait. Bízunk abban is, hogy magyar versenyzők is elindulnak majd jövő májusban a Girón, és a magyar kerékpársport fellendítéséhez is hozzá tud majd járulni a világ egyik legnagyobb és leghíresebb versenyének hazai rajtja. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy jövőre soha nem látott hosszúságú kerékpárút átadása, soha nem látott hosszúságú kerékpáros útvonalak kitáblázása várható, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy rózsaszínnek látjuk a hazai kerékpározás jövőjét.”

Elfogadta a meghívást az eseményre három olimpiai bajnokunk, Kovács Ágnes, Kammerer Zoltán és Kiss Gergely is – talán nem sokan tudják róluk, de mindhárman lelkes kerékpárosok, és a sportág versenyei is vonzzák őket.

„Nézni is szeretem a bringaversenyeket, de tekerni is szeretek – nyilatkozta úszó olimpiai bajnokunk, Kovács Ágnes. – A kerékpárutakat preferálom, ezért örülök, hogy egyre több van belőlük Magyarországon is. Hobbistaként kényelmi szempontok alapján választottam magamnak bringát, szeretek gyorsan menni, de nem ez a fő szempont, hanem az, hogy élvezhessem a természet szépségeit, mert a kerékpározás amellett, hogy remek kiegészítő sport, teljesen ki is kapcsol. A Girót biztosan követem majd, hiszen nem minden nap rajtol hazánkból egy ilyen nagyszabású sportesemény – a kerékpársport szempontjából ez történelmi pillanat lesz.”

Kammerer Zoltánnak versenybringája és mountain bike-ja is van – amatőr szinten mindkettő nagyon jónak számít, s kajakos olimpiai bajnokunk koptatja is rendesen mind a kettőt. „Szeretek erdőben tekerni, meg földúton, és szenvedni a homokban, de azt is szeretem, amikor harminc kilométer per órás sebességgel lehet suhanni egy kerékpárúton. Van, hogy ötvennel megyek, van, hogy hússzal, de semmiképpen sem versenytempóban. A nagy országúti versenyekbe mindig belenézek, mert lenyűgöz ezeknek a sportolóknak az emberfeletti teljesítménye – jó, hogy most itthon is láthatjuk őket.”

Kiss Gergely azt emelte ki, hogy hazánk nem csupán népszerű turisztikai célpont, hanem a sportolók is szeretnek idejönni, mert a versenyek mindig jól szervezettek, s mindenki megtalálja itt a számítását akár egy edzőtábor, akár egy világverseny idején. „Az olimpiákon kiemelkedő hazánk teljesítménye, s most már világesemények tekintetében is kezdünk felnőni a nagy sportnemzetekhez – mondta Kiss Gergely. – A Giro azért is különleges, mert rengeteg bringa-őrült van a világon, s ők ezekben a napokban mind hazánkra figyelnek majd. Három évig Olaszországban játszottam, ezért pontosan tudom, mekkora kultusza van ott a Girónak, s hogy mekkora őrület kíséri a versenyt – remélem, ebből a hangulatból mi is megérezhetünk valamit. Ami engem illet, van egy mountain bike-om, és a legjobban dimbes-dombos, erdei szakaszokon szeretek tekerni.”

De vajon miként látják a Giro magyarországi Nagy Rajtjának jelentőségét maguk az érintettek, vagyis a hazai bringások, akik nemrég tértek haza az országúti világbajnokságról. Álljon itt egy csokorra való az ő nyilatkozataikból, amelyek mind-mind arra mutatnak: a hazai kerékpársportnak és egyáltalán a kerékpározásnak biztosan nagyon jót tesz majd, hogy nálunk rajtol a világ egyik leghíresebb körversenye.

Vas Kata Blanka: „A Giro hazai rajtja egyrészt jó esély a magyar bringásoknak, hogy kapjanak egy kis figyelmet, ezen felül a versenyt látva biztosan sok kisgyerek kap majd kedvet a sportághoz. Én azért örülök neki, mert sok nagy névvel találkozhatok, akiktől biztosan el lehet lesni egy-két trükköt a készülődésről, a technikáról. A világbajnokságon elért hetedik helyemet előzetesen elfogadtam volna, mégsem vagyok teljesen elégedett, mert úgy érzem, nem tudtam kihozni magamból a maximumot. A verseny elején kitörték két küllőmet, ezért kereket kellett cserélni, ám nem karbon, hanem alumínium kereket kaptam, úgyhogy az első fékem abszolút nem fogott, ami a végén az esőben elég nagy gondot okozott.”

Dina Máron: „Néhány éve elképzelhetetlen volt, hogy a Giro hazánkból rajtoljon, óriási lépés ez a sportág szempontjából. Az amatőrök számára talán még nagyobb dolog, hogy testközelből láthatják a világsztárokat, hiszen én például indultam már egy mezőnyben az idei győztes Carapazzal, és a többi nagy névvel. De az, hogy ezek a világsztárok Magyarországon versenyeznek majd, közelebb hozza az emberekhez a sportágat.”

Fetter Erik: „Örültem, amikor meghallottam, hogy nálunk rajtol a Giro, mert kitörési lehetőséget látok benne. Gyerekként mindig azt hallgattam, hogy ennek a sportágnak nincs jövője, mert nincs kiugrási lehetőség – nos, a Giro szerintem hatalmas lökést ad majd az egész sportágnak, és magának a hazai kerékpározásnak is. Úgy érzem, valami elkezdődött...”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik