Kerékpár: mégsem vonul vissza Mark Cavendish – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.10.04. 12:42
null
Mark Cavendish még egy évig folytatja (Fotó: Getty Images)
Még májusban jelentette be Mark Cavendish, hogy a jelenlegi idény végén visszavonul a profi országúti kerékpározástól. A 38 éves brit sprinter az őt foglalkoztató istálló, az Astana Qazaqstan Team Twitter-oldalán közzétett videoüzenetben közölte, hogy a korábban elmondottakkal ellentétben egy évadot még biztosan végigteker a legjobbak között.

„Már bejelentettem, hogy abbahagyom, s vártam, hogy végre ne kelljen mindennap korán kelnem és az időjárási körülményekről függetlenül edzenem. Nagyon vártam, hogy végre ne menjek el otthonról és időt töltsek a gyerekeimmel. Természetesen szeretek versenyezni és hiányoztak a futamok, de boldog voltam, mivel a csúcson hagyhattam abba. A befejezés nem volt valami álomszerű, hiszen kénytelen voltam feladni a Tourt, ám rögtön utána a csapatfőnök megkérdezte, hogy »még egy év?«. (...) Beszéltem a gyerekeimmel, és megkérdeztem tőlük, hogy szerintük apa mit csináljon. A fiam azt mondta, hogy ez nem is kérdés, folytassam, szóval itt vagyunk még egy évig” – fogalmazott a videóban Mark Cavendish.

A 38 esztendős brit kerékpáros májusban a Giro d'Italia alatt jelentette be, hogy az esztendő végén befejezi sikerekben gazdag pályafutását, majd emlékezetes módon diadalmaskodott az olasz körverseny római záróetapján.

Ezt követően a francia körversenynek úgy vágott neki, hogy a sportági legenda belga Eddy Merckxszel holtversenyben társrekorder 34 szakaszgyőzelmével. Az Astana Qazaqstan kiemelt célként fogalmazta meg, hogy csúcsdöntéshez segítse a háromhetes körversenyeken összesen 54 etapdiadalt bezsebelő brit kerekest. Cavendish a hetedik szakaszon közel is állt a rekord eléréséhez, második lett a belga Jasper Philipsen mögött, majd másnap szakasz közben egy látszólag ártalmatlan szituációban bukott és eltört a kulcscsontja, így fel kellett adnia a Tourt. Azonnal megindultak a találgatások a folytatás kapcsán, Alekszandr Vinokurov csapatfőnök rögtön bejelentette: amennyiben a versenyző úgy dönt, ők meghosszabbítják a szerződését és megadják a lehetőséget jövő júliusban a csúcsdöntésre.

Cavendish pályafutása során 162 profi győzelemnél jár, ezzel – a procyclingstats szakportál adatai szerint – a sportági legenda Merckx (275) mögött a szintén belga Rik Van Looy társaságában holtversenyben második az országúti kerékpárosok örökrangsorában.

 


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik