Vuelta: Kämna rövidített szakaszon tette teljessé a triplát

Vágólapra másolva!
2023.09.03. 17:39
null
Kämna a Vueltán is nyert már szakaszt (Fotó: Getty Images)
A Vuelta a Espana kerékpáros-körverseny 9. szakaszán a német Lennard Kämna diadalmaskodott, ezzel a sportág történetében 106. versenyzőként mondhatja el magáról, hogy mindhárom Grand Touron nyert legalább egy etapot. A szakasz utolsó két kilométerét neutralizálták a nagy sár miatt, az összetett élmezőnye nem változott számottevően, az élen továbbra is Sepp Kuss áll.

 

Újabb hegyi szakasz – ez volt a vasárnapi menü a Vuelta a Espanán Valter Attiláék számára. A kilencedik szakasz egy első és egy második kategóriás emelkedőt tartalmazott, az pedig már igen korán látszott, hogy a kialakult szökevénycsoportnak lehet esélye hazaérni, hiszen egyrészt egy összetettért menő versenyző sem volt benne, másrészt pedig nyolc perc felett is volt az előny a főmezőnyhöz képest.

Az élen haladók közül a cél előtti meredeket Lennard Kämna teljesítette a leggyorsabban, így a Bora német bringása elhozta a szakaszt, ezzel pedig kipipálta a harmadik Grand Tourt is, ami a szakaszgyőzelmeket illeti. Az viszont hozzátartozik a nap krónikájához, hogy a hegyen a köd és a nagy sár, valamint a rossz útviszonyok miatt neutralizálták a szakaszt, vagyis két kilométerrel a vége előtt húzták meg a vonalat, amely szerint az időket számolják az összetettben, sőt bónuszmásodperceket sem lehetett szerezni.

Az esélyesek csoportjából Valter csapattársa, Primoz Roglic támadott az utolsó métereken – sikerült is kialakítania két másodpercnyi fórt Remco Evenepoelékhoz képest. Az élen így jelentős változások nem történtek, továbbra is a Jumbo bringása, Sepp Kuss vezeti az összetettet.

Valter Attila a lankásabb részeken ma is az élbolyban tekert Roglicot és Jonas Vingegaard-t segítve, az emelkedőn leszakadva végül a 35. helyen ért be 4:39 perces hátránnyal, így az összetettben négy helyet javítva a 20. helyet foglalja el.

KERÉKPÁR
VUELTA A ESPANA
9. SZAKASZ (Cartagena–Collado de la Cruz de Caravaca, 184.5 km)
1. Lennard Kämna (német, Bora-hansgrohe) 4:28:59 óra
2. Matteo Sobrero (olasz, Jayco-AlUla) 13 mp h.
3. Amanuel Gehbreigzabhier (eritreai, Lidl-Trek) 1:00 p h.
...35. Valter Attila (Jumbo-Visma) 4:39 p h.

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Sepp Kuss (amerikai, Jumbo-Visma) 35:23.30
2. Marc Soler (spanyol, UAE) 43 mp h.
3. Lenny Martinez (francia, Groupama-FDJ) 1:02 p h.
...20. Valter Attila (Jumbo-Visma) 10:33 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik