Videó: kísérőjárművek húzták őket, 24 bringást kizártak az U23-as Girón

Vágólapra másolva!
2023.06.15. 15:19
null
Annyit értünk, hogy az emelkedő nem egyszerű... (Fotó: AFP)
Csalás miatt 24 versenyzőt és 4 kísérőjárművet zártak ki az olasz kerékpáros körverseny, a Giro d’Italia U23-as versenyének, szerdai, Morbegno és Passo dello Stelvio között rendezett, 119 kilométeres nehéz hegyi szakasza után.

A szakaszt a norvég Johannes Staune-Mittet (Jumbo-Visma Development Team) nyerte meg, így négy nappal a verseny vége előtt átvette a vezetést összetettben. A cyclingnews.com számolt be arról, hogy miközben az élmezőny beért, a leszakadt versenyzők csalással igyekeztek 37:13 perces hátrányon belül beérni – ha ez nem sikerül, számukra véget ér a verseny.

Teljesen érthetetlen, ami történt: a 24 érintett bringás különböző kísérőjárművekbe, motorba, csapatautóba kapaszkodott, azok húzták őket felfelé a verseny egyik legnehezebb emelkedőjén,a felnőtt Girón is jól ismert Passo Stelvión.

Céljukat elérték, mindegyikük 23:56 és 29:01 perces lemaradással ért be. Persze, nem kellett meglepődniük azon, hogy a szervezők a videofelvételek és a mellettük szabályosan haladó vetélytársak beszámolója alapján rögtön kizárták őket. A világszövetség (UCI) mindemellett 100 svájci frankos pénzbüntetéssel, valamint 25 UCI-pont levonásával sújtotta az érintetteket.

Egyik szemünk sír, a másik nevet a következő infótól: a viadalt épp az idén keresztelték át, immár Giro Next Gen néven fut – ez persze feltehetően arra hivatott utalni, hogy az itt szereplő bringások alkotják a sportág új generációját.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik