Tour de Hongrie: Tadej Pogacar csapata is indul

Vágólapra másolva!
2023.02.20. 16:47
null
Tadej Pogacar csapata is indul a Tour de Hongrie-n (Fotó: Getty Images)
Első alkalommal indul az UAE csapata a Tour de Hongrie-n – számolt be róla hétfőn a magyar országúti kerékpáros-körverseny honlapja.

 

Az arab emírségekbeli istálló legnagyobb sztárja a kétszeres Tour de France-győztes Tadej Pogacar. A 2017-es magyar körversenyen harmadik szlovén klasszis a weboldal beszámolója alapján nem indul, az előzetes tervek szerint ott lesz viszont az UAE keretében a korábbi Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes olasz Matteo Trentin, őt a sprintfelvezetésben a pályán egyaránt Európa-bajnok portugál ikerpár, Ivo és Rui Oliveira segítheti, az összetettért pedig várhatóan az új-zélandi George Bennett száll harcba.

A május 10. és 14. között sorra kerülő, immár a nemzetközi szövetség (UCI) a ProSeries-sorozatába tartozó 44. magyar körversenyt a tervek szerint 22 csapat részvételével rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik