Tour de France: feladta a legjobb hazai versenyző

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.18. 10:10
Kulcscsonttörés miatt feladta a vasárnapig tartó Tour de France körversenyt Jean-Christophe Péraud, aki az összetettben a legjobb hazai kerékpárosnak számított.
A bringás a szerdai egyéni időfutamban, a nedves aszfalton esett hatalmasat – a cyclingnews szaklap szerint éppen abban a kanyarban, ahol a családja állt. Még felesége is átmászott hozzá az útvonalat biztosító kordonon, hogy segítsen neki felállni.Péraud a 16. szakasz után a kilencedik helyen állt összetettben. Kiesésével Romain Bardet lett a legjobb francia, aki a huszadik, és a hátránya 28 perc 43 másodperc az éllovas brit Christopher Froome mögött.Csütörtökön a Tour egyik legnehezebb etapja következik, a mezőnynek a Gap és L'Alpe d'Huez közötti 172.5 kilométert kell teljesítenie.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik