Michael Rasmussent kizárták a válogatottból, elúszhat az olimpia

Vágólapra másolva!
2007.07.20. 07:52
A Dán Kerékpáros Szövetség kizárta a válogatottból Michael Rasmussent. A 33 éves versenyző – aki a Tour de France-on összetettben vezet – nem vett részt több doppingvizsgálaton, illetve nem értesítette tartózkodási helyéről a doppingellenes szervezeteket.
Michael Rasmussen
Reuters
Michael Rasmussen
Michael Rasmussen
Reuters
Michael Rasmussen

A Tour de France-on remeklő, az összetettben első helyen álló Michael Rasmussent valószínűleg nem vehet részt a szeptemberi világbajnokságon, és elúszhat számára a pekingi olimpia is. Az ok: a dán versenyzőt hazája szövetsége kizárta a válogatottból.

A Dán Kerékpáros Szövetség (DCU) ugyan csak annyit írt közleményében, hogy Rasmussent kizárták a nemzeti csapatból, miután a nemzetközi szövetségtől és doppingellenes szervezetektől többször is figyelmeztetést kapott, a DR nevű dán televízió szerint az lehet a büntetés oka, hogy Rasmussen nem tájékoztatta a megfelelő szerveket, hogy hol is tréningezik.

A 33 éves dán sorsáról a döntést már június 21-én meghozták, ám azt nem közölték a szövetség képviselői, hogy miért vártak ennyi ideig a nyilvánosságra hozatalával.

„Valaki a vezetőségben rosszat akar nekem, más magyarázatot nem tudok elképzelni” – mondta Rasmussen a Politiken című lapnak. – „Megpróbáltam magyarázatot adni a dologra, de nem fogadták el.”

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szabályai szerint amennyiben egy versenyző 18 hónap alatt három doppingellenőrzést kihagy, akkor akár két évre szóló eltiltással is sújtható. Rasmussen azzal magyarázta időleges „eltűnését”, hogy mexikói felesége van, és edzései nagy részét az amerikai kontinensen végezte.

A hegyimenő dán kerékpáros a Tour de France-on 2 perc 35 másodperces előnnyel vezet a spanyol Alejandro Valverde előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik