Kerékpár: Micheal Rasmussen „nem negatív” EPO-tesztje

Vágólapra másolva!
2007.09.28. 15:58
A hivatalos megfogalmazás szerint „nem negatív” eredményt hozott Michael Rasmussen (képünkön) doppingtesztje az idei Tour de France profi kerékpáros körversenyen. A dán versenyző szervezetében a vér oxigénszállító képességének fokozására használt eritropoietint (EPO) találtak.
Imago
Imago

Rasmussen vizeletvizsgálatának eredményét jogi okok miatt nem lehet pozitívnak minősíteni, ezért a logikailag kissé paradoxnak tűnő helyzet állt elő, amikor a „nem negatív” nem jelenti azt, hogy pozitív.

A Francia Doppingellenes Ügynökség (AFLD) elnöke, Pierre Bordry mindezt így magyarázta:

„Rasmussen vizeletében dinepo nyomaira bukkantak, ami biológiailag nagyon hasonlít az EPO-ra. Az eredményt a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség erre vonatkozó kritériumai miatt nem nyilváníthatjuk pozitívnak.”

A szabály egyszerű: az EPO-teszt akkor pozitív, ha bizonyítható, hogy az eritropoietint kémiai úton állították elő.

A dinepo ugyanakkor az emberi sejtekben is termelődik, ezért a WADA már eredetileg is attól tartott, hogy össze lehet téveszteni az EPO-val.

Rasmussent – aki az élen állt az összetettben a Tour de France-on, amikor kizárták a versenyből – a csapata is elbocsátotta, miután hazudott arról, hogy éppen hol tréningezik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik