Bruseghin nyerte a szakaszt, Di Luca összetettben őrzi első helyét

Vágólapra másolva!
2007.05.25. 17:37
Pénteken a Biella és Santuario Di Oropa közötti 12.6 kilométeres hegyi időmérővel folytatódott a 90. Giro d’Italia, az Olasz kerékpáros körverseny. A viadalt az olasz Marzio Bruseghin nyerte, két honfitársa, Leonardo Piepoli, illetve az összetettben élen álló és első helyét meg is őrző Danilo Di Luca előtt.
Bruseghin nyerte a hegyi időmérőt, összetettben a második helyen áll
Reuters
Bruseghin nyerte a hegyi időmérőt, összetettben a második helyen áll
Bruseghin nyerte a hegyi időmérőt, összetettben a második helyen áll
Reuters
Bruseghin nyerte a hegyi időmérőt, összetettben a második helyen áll
A győztes Bruseghin mindössze egy másodperccel előzte meg a második Piepolit, rajtuk kívül viszont senki nem tudott 29 percen belül célba érni.

Akár a végső győzelemre is esélyes klasszisok közül az olasz Damiano Cunego 38 másodperces hátránnyal a kilencedik helyen ért célba. Honfitársai közül Gilberto Simoni 1:06 percet kapva a 13., míg Paolo Savoldelli 1:46 perces hátránnyal a 19. helyen zárt.

A verseny egyetlen magyar indulója, Bodrogi László a 70. helyen ért célba, 3:32 perces hátránnyal a szakaszgyőztes mögött.

A harmadik Di Luca összetettben így még tovább növelte előnyét legfőbb riválisaival szemben.

A szakaszt nyerő Bruseghin összetettben a második helyen áll, míg a luxemburgi Andy Schleck ugyanott már a harmadik.

Az időhátrányokat nézve csak előbbi tud egy perce belül lenni Di Luca mögött, utóbbi hátránya viszont már majd’ két perc.

Bodrogi egyelőre a 80. helyen áll összetettben, hátránya az összetettben élen álló olasz klasszis mögött 53:56 perc.

A verseny szombaton a 14. szakasszal folytatódik, a mezőnynek a Cantú és Bergamo közti 192 kilométeres távot kell teljesítenie.

A sportág legizgalmasabb napi esemény viszont nem Olaszországban történt, hanem Koppenhágában, ahol az 1996-os Tour de France győztese, a dán Bjarne Riis egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy sportpályafutása során élt a doppingszerek adta tiltott lehetőséggel.

Az akkor Telekom néven futó, jelenleg viszont már T-Mobile márkanév alatt működő profi országúti kerékpáros csapat tagjai közül az egykori kapitány, Riis a hetedik, aki bevallottan doppingolt. Korábban Bert Dietz, Christian Henn, Udo Bölts, Rolf Aldag és Brian Holm, míg egy napja, csütörtökön egy igazi szakmai húzónév, Erik Zabel ismerte el korábbi vétségét doppingügyben.

Riis a magányos doppingoló szerepet vállalta magára, miszerint a tiltott szereket – esetében a vérdoppingot, ismertebb nevén, EPO-t – saját maga szerezte be, illetve orvosokkal egyeztetve végezte az adagolást.

Riis nyolc éve hagyta abba az aktív versenyzést, de a sportágtól nem távolodott el, 2001 óta a dán CSC proficsapatot irányítja.

90. GIRO D’ITALIA, 13. SZAKASZ:

BIELLA - SANTUARIO DI OROPA (HEGYI IDŐMÉRŐ, 12.6 KM):
1. Marzio Bruseghin olasz Lampre-Fondital 28.55 perc
2. Leonardo Piepoli olasz Saunier Duval-Prodir 28.56
3. Danilo Di Luca olasz Liquigas 29.03
4. David Zabriskie amerikai Team CSC 29.14
5. Franco Pellizotti olasz Liquigas 29.19
6. Stefano Garzelli olasz Acqua & Sapone-Caffè Mokambo 29.24
7. Eddy Mazzoleni olasz Astana 29.28
…70. Bodrogi László magyar Crédit Agricole 32:27

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA:
1. Danilo Di Luca olasz Liquigas 57:11.28 óra
2. Marzio Bruseghin olasz Lampre-Fondital 57:12.23
3. Andy Schleck luxemburgi Team CSC 57:13.25
4. Damiano Cunego olasz Lampre-Fondital 57:14.08
5. Patxi Vila spanyol Lampre-Fondital 57:14.12
6. David Arroyo spanyol Caisse d'Epargne 57:14.19
7. Jevgenyij Petrov orosz Tinkoff Credit Systems 57:14.39
8. Gilberto Simoni olasz Saunier Duval-Prodir 57:15.00
…80. Bodrogi László magyar Crédit Agricole 58:05.24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik