Megvan Storcz Botond vb-csapata

Vágólapra másolva!
2010.07.27. 19:48
null
Storcz kijelölte csapatát (Fotó: Thumbász Hédi)
Címkék
A ma délután lezajlott nyílt szakmai egyeztetések, a szakmai bizottsági, valamint az elnökségi ülés után kialakult az augusztus 19. és 22. között a lengyelországi Poznanban zajló kajak-kenu világbajnokságra utazó válogatott keret névsora.

„A szövetség elnöksége elfogadta a világbajnoki indulók névsorát. Az elnökségi ülést megelőző szakmai egyeztetések során a legtöbb vitát ezúttal is a férfi kajak és a kenu négyesek összeállítása váltotta ki. Felmerült, hogy a Sáfrán-testvéreknek ott lenne a helye a C-4 1000 méteren induló egységben, mert 1000 párosban a júniusi válogatón harmadik, a hétvégi válogatón pedig második helyet szereztek. Az én véleményem azonban más, olyan versenyzőknek adtam lehetőséget a négyes indulásra, akik tudtak válogatót nyerni 500-on, vagy 1000 méteren, így került be a hajóba Széles Gábor és Varga Dávid" – mondta Storcz Botond szövetségi kapitány a kajakkenusport.hu-nak.

„Fürdök Gábor esete hasonló, ő 5000 méteren tudott válogatót nyerni, ezt az eredményt nem tudtam figyelembe venni az 1000 méteres négyes összeállításánál. A férfi kajak négyes esetében is újra megvitattuk, hogy Gyökös Lajosnak, vagy Hadvina Gergelynek van helye az egységben, ők mindketten teljesítették a válogatási elveket. Továbbra is kitartok az eddigi álláspontom mellett, a Dombi Rudolf, Szalai Tamás, Kökény Roland, Hadvina Gergely összeállítású egység jól teljesített az Európa-bajnokságon és hetek óta együtt készül, ehhez az egységhez már nem lenne szerencsés hozzányúlni. Szerencsére Gyökös Lajos a négyestől függetlenül is bekerült az utazó keretbe, ő indul K-1 5000 méteren"

A délelőtti pótválogatóról itt olvashat!

A MAGYAR VB-CSAPAT 
NŐI KAJAK
200 méter
K1: Janics Natasa
K2: Kovács Katalin, Janics
váltó: Janics, Paksy Tímea, Hegyi Zomilla, Vad Ninetta
500 méter
K1: Janics
K2: Kozák Danuta, Szabó Gabriella
K4: Janics, Kovács, Csipes Tamara, Benedek Dalma
1000 méter
K1: Kovács
K2: Szabó, Csipes
5000 méter
K1: Folláth Vivien
    
FÉRFI KAJAK
200 méter
K1: Molnár Péter
K2: Dombi Rudolf, Beé István
Váltó: Molnár, Gyertyános Gergely, Dudás Miklós, Boros Gergely
500 méter
K1: Szalai Tamás
K2: Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor
1000 méter
K1: Kucsera
K2: Kammerer, Vereckei Ákos
K4: Dombi, Szalai, Kökény Roland, Hadvina Gergely
5000 méter
K1: Gyökös Lajos
    
FÉRFI KENU
200 méter
C1: Kovács Gergely
C2: Kovács, Végh Attila
váltó: Kovács, Horváth Gábor, Nagy Péter, Bozsik Attila
500 méter
C1: Korisánszky Péter
C2: Széles Gábor, Varga Dávid
1000 méter
C1: Vajda Attila
C2: Tóth Márton, Mike Róbert
C4: Széles, Varga, Nagy, Sarudi Pál
5000 méter
C1: Fürdök Gábor
 
NŐI KENU
200 méter
C1: Marschalkó Alexandra

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik