Kajak-kenu: kopaszra váltottak az Eb-győztes raftingosok

Vágólapra másolva!
2010.06.11. 17:24
Címkék
Európa-bajnokok, és kopaszok. Hogy kikről van szó? Férfi rafting-válogatottunkról, amely a múlt heti olaszországi Európa-bajnokságon aranyérmes lett a H2H versenyszámban, s a tagok ennek örömére, kopaszra is borotválták fejüket.

A siker némiképp meglepő, hiszen a mieink korábban downriverben jeleskedtek, ráadásul ez a csapat más, mint a tavalyi boszniai világbajnokságon aranyérmet szerző egység volt.

„A tavaly világbajnoki címet szerző egység egy kissé átalakult, hiszen a maratoni világbajnok Csabai Edvin és én az idén csatlakoztunk a csapathoz – mondta Markovics András, a csapat egyik kormányosa. – Mivel a H2H első részében, a sprint futamban elég gyengén szerepeltünk, így egy kicsit megnehezítettük a dolgunkat. Ám mi voltunk az egyetlen olyan egység, amely megmutatta Európának, hogy a páros kieséses futamokban mindkét oldalról tud futamot nyerni. A szlovénokat a bal oldalról, a többieket jobb oldalról győztük le, pedig mindenki úgy hitte, a jobb oldal több nehézséget rejt magában."

„A 2010-es évnek úgy futottunk neki a fiúkkal, hogy szeretnének az Európa-kupákon jól szerepelni. Még két versenyünk van hátra ebben a sorozatban, és jelenleg a két legjobb egység között vagyunk. A múlt heti Európa-bajnoki cím óriási siker, és bár az idén előttünk áll még a hollandiai mesterséges pályájú világbajnokság, mi már elsősorban a jövő évi Costa Rica-i vébére hangolunk. A Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek és a szponzorainknak köszönhetően biztosított a felkészülésünk és a versenyzésünk. Egy kemény téli alapozással talán az újabb nagy siker sem marad majd el."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik