Kajak-kenu: Hajdu Jonatán még idejében kapcsolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.17. 21:02
null
Hajdu Jonatán még idejében kapcsolt (Fotó: szeged2014.com)
Majdnem százszázalékosan zárta az első versenynapot a magyar válogatott a szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokságon, amelyen csak U23-as kenupárosunk, Bodonyi András és Viola Viktor búcsúzott el a középfutamok során.

 

Délelőtt kormánygondok miatt még döcögött ifjúsági női négyesünk, ám a folytatásban, a délutáni középfutam során már megmutatta erejét a Lucz Noémi, Sólyom Dóra, Papp Cintia, Jankó Zita összetételű magyar egység, amely fölényesen, majd másfél hajós előnnyel nyert, és jutott be a K–4 500 méter szombati döntőjébe.

„Szerencsére sikerült magunkat fejben összeszedni, és a hajónkkal sem akadt gondunk. A délelőtt egy kicsit megviselt minket, így mindenképpen szerettük volna megmutatni, hogy annál jóval jobb teljesítményre vagyunk képesek. Jó időt mentünk, ami a döntő előtt bizakodásra ad okot, mindenképpen bízunk egy szép éremben” – mondta a négyes vezérevezőse, Lucz Noémi.

Úgy tűnt, az újpestiek fiatalja, Vidákovich Antal is könnyedén bejut a K–1 1000 méter szombati fináléjába, a negyedik középfutamban induló magyar versenyző a táv nagy részében vezetett is, ám a hajrában kőkemény utolsó 250 métert produkálva megelőzte őt az osztrák Christoph Kornfeind. Ráadásul Vidákovichnak nagyot kellett meccselnie az új-zélandi Kurtis Imrie-vel is a második helyért, de végül sikerült behúznia a döntőbe jutást érő helyet.

„Nagyon elfáradtam, nem éreztem igazán jónak a pályát, nagy volt a hátszél, amit általában szeretek, de most nem tudtam rendesen érvényesíteni a technikámat, egy kicsit be is kötöttem. Az osztrák srácról tudtam, hogy gyors lesz a végén, többször versenyeztünk már egymás ellen, de az új-zélandi keménysége meglepett. Bízom benne, hogy a döntőben jobb leszek” - mondta a futamot követően Vidákovich Antal.

Ifjúsági C–1 1000 méteren majdnem elbúcsúzott a dunaújvárosiak nagy tehetsége, Hajdu Jonatán, aki bár 750 méternél még a második helyen haladt, az utolsó 250 méteren lehajrázta őt az olasz Davide Cestra, és majdnem a fehérorosz Ivan Patapenka is. Jonatán javára mindössze 12 ezred döntött, vagyis egy hajszállal csúszott be a szombati fináléba.

„Nem láttam a hármas pályán a fehérorosz versenyzőt és majdnem ez lett a vesztem – mondta Hajdu Jonatán. – Ötszázig minden úgy ment, ahogyan elterveztem, jó iramot is tudtam menni, de a román srác sokkal erősebb futamot produkált. Alapvetően én kétszáz méterre készültem, az ezerre még erősödnöm kell.”

„Összességében a nap pozitívan zárult, egy kivételével minden egységünk a döntőbe jutott – mondta Hüttner Csaba, utánpótlás szövetségi vezetőedző. – Az U23-as férfi kenupáros nagyon szerencsétlenül járt, a másik középfutamot ezzel az idővel megnyerhették volna. Hajdu Jonatán is okozott némi fejfájást, jó rajt után visszaállt egy neki jóleső iramra és csak a finisben vette észre, hogy már csak negyedik, akkor rákapcsolt így nagy nehezen sikerült magát a döntőbe kvalifikálnia. A többi egységünk magabiztosan jutott tovább, így bizakodva várom a szombati döntőket.”

Pénteken reggel az 500-, valamint a férfi K–4 1000 métere előfutamokkal folytatódik Szegeden a világbajnokság.

Az U23-as magyarok csütörtöki teljesítményéről itt olvashat.

A SZEGEDI MAGYAR CSAPAT
Ifjúsági. Lánykajak: Piller Szabina, Takács Tamara, Lucz Noémi, Sólyom Dóra, Papp Cintia, Jankó Zita. Lánykenu: Molnár Rebeka, Bonyai Regina, Miskolczy Fruzsina. Fiúkajak: Nádas Bence, Vidákovich Antal, Balaska Márk, Birkás Balázs, Gergely Olivér, Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté. Fiúkenu: Hajdu Jonatán, Balla Levente
U23. Női kajak: Kárász Anna, Simán Fanni, Szilágyi Anett, Hagymási Réka, Hagymási Anita, Farkasdi Ramóna. Női kenu: Lakatos Zsanett, Takács Kincső. Férfikajak: Dudás Miklós, Dombvári Bence, Tótka Sándor, Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Noé Bálint, Császár Gergely, Bárdfalvi Márk, Ilyés Róbert. Férfikenu: Korisánszky Dávid, Khaut Kristóf, Bodonyi András, Viola Viktor
A két korosztályt felölelő világbajnokság a felnőttek moszkvai vb-jét követően kiemelt helyet foglal el az idén a magyar kajak-kenusok életében. A versenyre nyolcvan nemzet legjobb utánpótláskorú versenyzőit várják – a szervezők ezerötszáz akkreditációval számolnak – közülük nem egyre alighanem már a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpián főszerep vár. A világbajnokságot július 17–20. között rendezik meg Szegeden, a Maty-éri pályán. Csütörtökön és pénteken az előfutamokra és a középdöntőkre kerül sor, szombattól már jönnek a finálék, a napi program 9 órától kezdődik. Az esemény a helyszínen ingyenesen megtekinthető, míg a Sport Tv élőben közvetíti a világbajnokság eseményeit.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik