„A négyes? A négyes csúcsszuper!”
Volt egy kis fintorgás a május végi, szegedi kajak-kenu világkupa előtt a női négyes erejét és jövőjét illetően. Idény elején, a nagy világversenyekről döntő válogató előtt volt, akinek – érthetően – pluszterhet jelentett a csapathajós szereplés. Pláne egy olyan egységben, amely még sosem versenyzett együtt, amellyel kapcsolatban csak kérdőjelek adódtak, és különben is, kinek hiányzik az elkerülhető zakó…?!
![]() |
| Hiába új az egység, aranyesélyesként áll rajthoz a vb-n a női négyes (Fotó: Tumbász Hédi) |

| „Egy kicsit zsúfolt az idényem, de egyelőre jól bírom a gyűrődést – mondja Kárász Anna, aki aranyat hozott a felnőtt Európa-bajnokságról és a szegedi U23-as világbajnokságról is. – Júliusban betegen nyertem két aranyérmet a szegedi világbajnokságon. Nagyon örülök ezeknek a sikereknek, de talán még fontosabb volt, hogy megismertem saját határaimat, hogy így is képes vagyok nagyot küzdeni. Moszkvában három számban vagyok érdekelt, mindháromban, Vad Ninettával 200 párosban, a váltóval és persze a négyessel is érmet szeretnénk szerezni. Azt hiszem, a négyesünktől az aranyérem reálisan elvárható.” |
„A négyes? A négyes csúcsszuper! – összegzi a tapasztalatokat Szabó Gabriella, a hajó vezérevezőse, aki azt is elárulja, hogy mindössze három alkalommal edzett együtt az egység. – Persze a világkupa előtt volt ódzkodás, de kiderült, hogy alaptalan minden félelem, hiszen mindenki jól érzi magát a helyén, mindenki ki tudja evezni magát.”
Ennyi lenne az egység titka?
„Szerintem nincs különösebb titok. Két erős páros ül ebben a hajóban, ráadásul én Ninettával is jó összhangban voltam az idény elején. Tudunk alkalmazkodni egymás stílusához, és a mentalitásunk is nagyon hasonló, fegyelmezettek vagyunk az edzésen és a versenyen is, semmit sem veszünk félvállról.”
Így az ellenfeleket sem, bár be kell vallani, a korábban rettegett németek mintha meggyengültek volna ebben a szezonban.
| „Volt egy kis kitérő a pályafutásomban, de nagyon boldog vagyok, hogy sikerült visszatérnem, és ismét Medveczky Erikával indulhatok párosban. Hogy milyen formában leszünk? Nem tudom, de számomra sokat elmond, hogy élvezem a kajakozást” – mondta Sarudi Alíz, világbajnoki bronzérmes K–2 1000 méteren. |
Női válogatottunk egyébként Brandenburgban szinte százszázalékosan teljesített: a nyolc versenyszámból hatot (mind a négy olimpiai számot!) megnyertek, kettőben ezüstérmesek lettek. Kozák Danuta, Kárász Anna és Vad Ninetta akár triplázhat is Moszkvában, Kozák a kanadai Caroline Brunet 1999-es duplázása óta lehet az első olyan versenyző, aki világbajnokságon megnyeri a K–1 500 és 200 méter aranyát is.
| K–1 5000 M |
| Csontos Csaba |
| K–1 1000 M (olimpiai szám) |
| Dombvári Bence |
| K–1 500 M |
| Dombvári Bence |
| K–1 200 M (olimpiai szám) |
| Dudás Miklós |
| K–2 1000 M (olimpiai szám) |
| Hufnágel Tibor, Kökény Roland |
| K–2 500 M |
| Dombi Rudolf, Boros Gergely |
| K–2 200 M (olimpiai szám) |
| Molnár Péter, Bán Kristóf |
| K–4 1000 M (olimpiai szám) |
| Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel |
| Váltó |
| Dudás Miklós, Hérics Dávid, Nádas Bence, Tótka Sándor |
| C–1 5000 M |
| Vajda Attila |
| C–1 1000 M (olimpiai szám) |
| Vajda Attila |
| C–1 500 M |
| Khaut Kristóf |
| C–1 200 M (olimpiai szám) |
| Nagy Péter |
| C–2 1000 M (olimpiai szám) |
| Vasbányai Henrik, Mike Róbert |
| C–2 500 M |
| Vasbányai Henrik, Mike Róbert |
| C–2 200 M |
| Lantos Ádám, Nagy Péter |
| C–4 1000 M |
| Kiss Tamás, Vass András, Varga Dávid, Sarudi Pál, |
| Váltó |
| Hajdu Jonatán, Korisánszky Dávid, Lantos Ádám, Nagy Péter |
| NŐK |
| NK–1 5000 M |
| Csay Renáta |
| NK–1 1000 M |
| Csipes Tamara |
| NK–1 500 M (olimpiai szám) |
| Kozák Danuta |
| NK–1 200 M (olimpiai szám) |
| Kozák Danuta |
| NK–2 1000 M |
| Medveczky Erika, Sarudi Alíz |
| NK–2 500 M (olimpiai szám) |
| Szabó Gabriella, Csipes Tamara |
| NK–2 200 M |
| Kárász Anna, Vad Ninetta |
| NK–4 500 M (olimpiai szám) |
| Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta |
| Váltó |
| Kozák Danuta, Kárász Anna, Lucz Dóra, Tóth Dzsenifer |
| NC–1 200 M |
| Lakatos Zsanett |
| NC–2 500 M |
| Lakatos Zsanett, Takács Kincső |
| „Egy kicsit zsúfolt az idényem, de egyelőre jól bírom a gyűrődést – mondja Kárász Anna, aki aranyat hozott a felnőtt Európa-bajnokságról és a szegedi U23-as világbajnokságról is. – Júliusban betegen nyertem két aranyérmet a szegedi világbajnokságon. Nagyon örülök ezeknek a sikereknek, de talán még fontosabb volt, hogy megismertem saját határaimat, hogy így is képes vagyok nagyot küzdeni. Moszkvában három számban vagyok érdekelt, mindháromban, Vad Ninettával 200 párosban, a váltóval és persze a négyessel is érmet szeretnénk szerezni. Azt hiszem, a négyesünktől az aranyérem reálisan elvárható.” |
„A négyes? A négyes csúcsszuper! – összegzi a tapasztalatokat Szabó Gabriella, a hajó vezérevezőse, aki azt is elárulja, hogy mindössze három alkalommal edzett együtt az egység. – Persze a világkupa előtt volt ódzkodás, de kiderült, hogy alaptalan minden félelem, hiszen mindenki jól érzi magát a helyén, mindenki ki tudja evezni magát.”
Ennyi lenne az egység titka?
„Szerintem nincs különösebb titok. Két erős páros ül ebben a hajóban, ráadásul én Ninettával is jó összhangban voltam az idény elején. Tudunk alkalmazkodni egymás stílusához, és a mentalitásunk is nagyon hasonló, fegyelmezettek vagyunk az edzésen és a versenyen is, semmit sem veszünk félvállról.”
Így az ellenfeleket sem, bár be kell vallani, a korábban rettegett németek mintha meggyengültek volna ebben a szezonban.
| „Volt egy kis kitérő a pályafutásomban, de nagyon boldog vagyok, hogy sikerült visszatérnem, és ismét Medveczky Erikával indulhatok párosban. Hogy milyen formában leszünk? Nem tudom, de számomra sokat elmond, hogy élvezem a kajakozást” – mondta Sarudi Alíz, világbajnoki bronzérmes K–2 1000 méteren. |
Női válogatottunk egyébként Brandenburgban szinte százszázalékosan teljesített: a nyolc versenyszámból hatot (mind a négy olimpiai számot!) megnyertek, kettőben ezüstérmesek lettek. Kozák Danuta, Kárász Anna és Vad Ninetta akár triplázhat is Moszkvában, Kozák a kanadai Caroline Brunet 1999-es duplázása óta lehet az első olyan versenyző, aki világbajnokságon megnyeri a K–1 500 és 200 méter aranyát is.
Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben
Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!
Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején
Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n
Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik




