Kajak-kenu: Tokióban maradt bennem hiányérzet – Medveczky Erika

Vágólapra másolva!
2023.11.10. 16:48
null
Medveczky Erika (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Medveczky Erika olimpiai negyedik, nyolcszoros világbajnok kajakosban maradt hiányérzet tokiói szereplése után, így érmet szeretne nyerni a jövő évi párizsi olimpián.  

A 35 éves magyar kajakos tavaly novemberben jelentette be, hogy kis időre félre teszi profi pályafutását, mivel anyai örömök elé néz, szeptembertől pedig a visszatérésen dolgozik. Medveczky az M1 aktuális csatornának pénteken elárulta, abban a szerencsés helyzetben van, hogy a családja teljes mértékben támogatja, és férje mellett édesanyja is besegít a mindennapokban, így nyugodtan tud készülni a következő szezonra.

„Alapvetően a válogatókra készülök, mert nyilván odáig el kell jutni, nemcsak nekem, hanem mindenkinek, májusban és júniusban kell megmutatnia azt a teljesítményt, amivel ki tudja harcolni az indulás jogát az olimpiára” – mondta a Ferencváros sportolója. Hozzátette, hogy májusig konkrét tervekkel készül fizikálisan és mentálisan is. Ennek megfelelően pár hetes intervallumokban gondolkodnak, hogy nyomon tudják követni milyen ütemben megy a visszatérés, az egyik legfőbb állomás pedig a vízre szállás lesz, illetve hogy mennyire gyorsul majd áprilisban az optimális versenytempó eléréséhez.

„Nekem nagyon jót tett ez az egy év, amíg el tudtam távolodni ettől az egésztől, mert gyakorlatilag 20 éves korom óta – és nem 22 éves vagyok már – kihagyás nélkül vagyok benne ebben a felnőtt mezőnyben. Az élsportban minden évben csúcsra járatja magát az ember, bizonyítani kell a válogatón, majd az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon, és ez így megy évről évre” – hangsúlyozta. Kiemelte, ha Tokióban olimpiai bajnok lett volna, akkor nem gondolkodott volna a visszatérésen.

„Bennem ott maradt egy hiányérzet, és mivel csak három év volt ez az olimpiai ciklus, így azt éreztem, hogy ezt talán még meg tudom csinálni” – fogalmazott.

Medveczky szerint mindenki aranyéremért áll oda a rajthoz, így ő is a bajnoki címet célozná meg, abban az esetben, ha a válogatókon jól teljesít és kijut Párizsba. A sportág örökös bajnoka szerint egyesben kell majd megmutatni mire képes, és úgy érzi, hogy a klubja és a szövetség is támogatja a visszatérését. Az egységeket tekintve pedig meglátása szerint még nem alakultak ki a fix párosítások, ami számára akár kedvező is lehet, és szeretne minél több versenyszámban elindulni a jövő évi ötkarikás játékokon. Arra is kitért, valószínűleg az olimpia után nem fog még négy évig kajakozni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik