Kajak-kenu: Medveczky Erika a visszatérésre készül

Vágólapra másolva!
2023.10.13. 16:51
null
Medveczky Erika újra edz (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
A visszatérésre készül az olimpiai negyedik, nyolcszoros világbajnok kajakos, Medveczky Erika, aki immár édesanyaként ült vissza a hajóba szeptemberben, és megkezdte a felkészülést a jövő évi szezonra.

Az FTC sportolója 2022 novemberében jelentette be, hogy anyai örömök elé néz, ezért egy ideig felfüggeszti profi pályafutását, most azonban már dolgozik a visszatérésén.

„Jól vagyunk mindketten, nagyon szerettem terhesnek lenni és nagyon szeretek anyuka is lenni – idézte Medveczky Erikát a magyar szövetség (MKKSZ) honlapja. – Egy kiegyensúlyozott kisfiút kaptunk magunk mellé Olivér személyében. Talán már korábban is el tudtam volna kezdeni edzeni, azonban a császár miatt 12 hét teljesen kimaradt a szülés után, amíg regenerálódtam és meg tudtam egy kicsit erősödni. A gyógytornát persze addig is csináltam, de annak még semmilyen sportértéke nem volt."

A sportág örökös bajnoka azt mondta, eddig maximálisan össze tudja egyeztetni az anyai létet az élsportolói életvitellel, így kiegyensúlyozottan tud fejben és fizikálisan is készülni a jövő évre.

„A férjem százszázalékig kiveszi a részét gyereknevelésből, illetve édesanyám is nagy segítségünkre van, így nyugodt szívvel tudok elindulni az edzésekre. Az egész család mögém állt a visszatérésben, hogy maximálisan tudjak fókuszálni a következő évre. Szeptemberben megvolt a visszaszokás, október egytől viszont már gőzerővel, napi kettőket tudok edzeni” – fogalmazott.

Hozzátette: természetesen egy év kihagyást nem lehet néhány hét alatt bepótolni, de talán pont ez a leállás segíthet neki abban, hogy még jobb formában állhasson oda a jövő évi válogatókra.

„Egyelőre még tesztelem, mit enged a testem, mondhatni minden nap magamat kell legyőznöm. Az elmúlt egy évben nagyon máson volt a fókusz, mentálisan és fizikailag is jól esett ez az egy év leállás. Van honnan visszajönni, motiváltan és jókedvűen tudok most beleállni ebbe a felkészülési időszakba. Egyelőre apróbb, kéthetes célokat tűzök ki még magamnak, jövő májusra kell igazán formába kerülnöm” – nyilatkozott Medveczky Erika, hozzátéve, hogy egyelőre egyedül edz.

Magyarországnak női kajakban eddig négy kvótája van a jövő évi párizsi olimpiára, a maradék kettőt a májusi, szegedi pótkvalifikációs világkupán lehet megszerezni.

„A válogatókig gondolkodunk elsősorban, természetesen van A, B, C és ZS variáció és terv is a fejemben. A lényeg, hogy az irány legyen meg és akkor már kialakul minden. Teljesen más anyukaként benne lenni ebben az egészben, de nagyon hálás vagyok, hogy a családom így támogat abban, hogy hiányérzet nélkül tudjam majd befejezni a pályafutásomat” – fogalmazott a 35 éves versenyző, aki a 2021-es tokiói olimpián Csipes Tamarával lett negyedik K-2 500 méteren.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik