Kajak-kenu Eb: a Kárász, Vad duó és Kozák döntős 200 m-en

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.12. 10:57
null
Már sprintben is: Kozák Danuta előfutamát megnyerve döntős (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
A kajakos Kozák Danuta és a Kárász Anna, Vad Ninetta duó egyenes ágon a vasárnapi döntőbe jutott 200 méteren a németországi Brandenburgban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon a szombat délelőtti előfutamokból. Három magyar férfiegység pedig a középfutamba lépett tovább.



Elsőként Tótka Sándor nagyszerű versenyzésének tapsolhatott a maroknyi magyar tábor, a Kőrös Kajak ifjúsági olimpiai bajnoka megnyerte a futamát úgy, hogy többek között a világbajnok és címvédő svéd Petter Öströmöt is maga mögé utasította. Ez volt ugyanakkor az egyetlen szám délelőtt, amelyben még győzelemmel sem lehetett egyből a döntőbe kerülni, így Tótka vasárnap reggel újra vízre száll, és akkor már a legjobb kilenc közé jutás lesz a tét.

A többi egyes számban, valamint férfi K–2-ben az első helyezett egyből finalista lehetett. A kétszeres ötkarikás bajnok Kozák Danuta élt is a lehetőséggel, a rajt után összeszedett hátrányát ledolgozva megnyerte az előfutamát, és így már ebben a számban is készülhet a döntőre. A kenus Lantos Ádámnak és a Molnár Péter, Bán Kristóf kajakos duónak ugyanakkor nem sikerült az első helyen befutnia – előbbi negyedik, utóbbi harmadik lett –, így rájuk a középdöntő vár vasárnap reggel.

Női K–2-ben az első három helyezés ért finálét, de a Kárász, Vad kettős semmit nem bízott a véletlenre, szinte rajt–cél győzelmet aratva került egyből a legjobbak közé.

Férfi kenu kettesben és női kenu egyesben éppen egy döntőnyi egység nevezett a legrövidebb távon, így a Lantos, Nagy Péter duónak, valamint Lakatos Zsanettnek nem kellett vízre szállnia az előcsatározások során.

Szombat délután már döntők következnek az Eb-n: a nyolc 1000 méteres számban és a női K–4 500 méteren. A finálék közül hétben lesz magyar hajó. Rajt 16.35-kor.

KAJAK-KENU EB, BRANDENBURG
A további program:
szombat

1000 m-es és női K–4 500 m-es döntők 16.35
vasárnap
200 m-es középfutamok 9.00
200 m-es döntők 11.50
500 m-es és férfi K–4 1000 m-es döntők 15.00
5000 m-es döntők 17.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik