Jégkorong: változások a keretben; új mezben a válogatottak – kép

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.05. 18:20
Három változás történt a magyar jégkorong-válogatott keretében a szerdán kezdődő budapesti Négy nemzet tornája előtt. A hétfői sajtótájékoztatón emellett bejelentették, hogy a férfi és a női nemzeti együttes is új mezben lép jégre a soron következő viadalokon.

A magyar szövetség hétfői sajtótájékoztatóján Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány elmondta, hogy Sebők Balázs, a finn KalPa légiósa, valamint Erdély Csanád, a Fehérvár AV19 csatára kikerült az egy héttel ezelőtt kihirdetett csapatból, Nagy Gergő, a Ferencváros csapatkapitánya viszont pályára léphet a Tüskecsarnokban a kazah, a dél-koreai és az olasz válogatott ellen.

A tavaszi világbajnokságon szereplő keret tagjai közül – Erdély és Sebők mellett – Benk András, Garát Zsombor, Gőz Balázs és Vay Ádám hiányzik a mostani keretből.

„A legfontosabb, hogy jó lenne mérkőzéseket nyerni, jó játékot nyújtani, illetve olyan embereket találni, akikre hosszabb távon is számíthatunk” – fogalmazott a magyar együttes finn edzője.

Tolvanen hozzátette, a mostani időszakot arra használja, hogy mindenkit megismerjen, akinek köze van a magyar jégkoronghoz, és rengeteg információt begyűjtsön. Ilyen szempontból az áprilisi, budapesti divízió I/A világbajnokság is rendkívül hasznos volt számára.

Mint kifejtette, a vb-n a tapasztalt játékosok köré építette a csapatot, hosszú távon azonban próbálja felmérni a fiatal magyar játékosokat, és nagyon reméli, hogy talál olyanokat, akiket beépíthet a válogatottba. Azonban nem várható el, hogy minden évben feltűnik egy-egy új hokis, aki kulcsjátékossá válik.

Bartalis István csapatkapitány felidézte, hogy nyolc héttel ezelőtt fejbe lőtték koronggal. Már jól érzi magát, ennek ellenére speciális, burokszerű fejvédővel játszik majd a hazai tornán is.

Sipos Levente főtitkár elmondta, hogy az áprilisi, hazai rendezésű divízió I/A világbajnokságra készülő magyar női válogatott számára is nemzetközi tornát rendeznek ezen a héten: a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban a dán, a norvég, a kínai, a francia és a szlovák nemzeti csapatot látják vendégül.

A férfi U20-as válogatott ugyancsak Budapesten, a Pesterzsébeti Jégcsarnokban játszik a következő napokban Olaszország, Szlovénia és Franciaország ellen. A káposztásmegyeri és az erzsébeti tornát ingyenesen tekinthetik meg a szurkolók, akik a Tüskecsarnokban sorra kerülő tornára még vásárolhatnak jegyeket az Eventim hálózatában.

Az MJSZ bemutatta a női és a férfi válogatott EIHC, illetve Négy nemzet tornájára készített új dresszét is – a nőkén ott lesz a mezen egy ütőt a magasba emelő Szabadság-szobor, míg a férfiakén pedig a Csodaszarvas látható majd.

Új mezben lép pályára a férfi és a női válogatott (Fotó: Koncz György)
Új mezben lép pályára a férfi és a női válogatott (Fotó: Koncz György)

„Mondavilágunk mitikus szereplője mutatott utat Hunornak és Magornak. Szándékos a párhuzam a csodaszarvas és a magyar jégkorong-válogatott között. Szapporo és Krakkó nem egyszeri csoda volt. A csodaszarvas még nem érte el végső célját, bár mind sebesebben száguld. Kövessük őt együtt a győzelemig és tovább. A női hokinak a csúcson van a helye. A játékosok Magyarországot képviselik a hokivilágban, így a 2019-es budapesti női világbajnokságon is, amelyen az A-csoportba jutás a cél. Ezért választottuk Budapest egyik legismertebb jelképét, a Szabadság-szobor nőalakját: stabilan áll a csúcson, de pálmaág helyett hokiütőt tart a magasba diadalmasan” – olvasható a jegkorongszovetseg.hu-n.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Bálizs Bence (MAC Újbuda), Hetényi Zoltán (DEAC), Rajna Miklós (MAC Újbuda)
HÁTVÉDEK: Dudás Jesse (MAC Újbuda), Kiss Dániel (DVTK Jegesmedvék), Láday Tamás (Fehérvár AV19), Pozsgai Tamás (MAC Újbuda), Stipsicz Bence (Fehérvár AV19), Szabó Dániel (Fehérvár AV19), Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék), Varga Arnold (UTE), Wehrs Kevin (Tölzer Löwen)
CSATÁROK: Bartalis István (Schwenningen), Bodó Christopher (MAC Újbuda), Galló Vilmos (Timra IK), Hári János (Fehérvár AV19), Kóger Dániel (Fehérvár AV19), Magosi Bálint (DVTK Jegesmedvék), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Nagy Krisztián (MAC Újbuda), Terbócs István (MAC Újbuda), Sarauer Andrew (Fehérvár AV19), Sofron István (Fehérvár AV19), Somogyi Balázs (DVTK Jegesmedvék), Szabó Krisztián (Fehérvár AV19), Vas János (DVTK Jegesmedvék)

A TORNA MENETRENDJE
november 7., szerda, 16.00: MAGYARORSZÁG–Kazahsztán
november 7., szerda, 19.30: Olaszország–Dél-Korea
november 8., csütörtök, 19.30: Dél-Korea–Kazahsztán
november 9., péntek, 16.00: Kazahsztán–Olaszország
november 9., péntek, 19.30: MAGYARORSZÁG–Dél-Korea
november 10., szombat, 16.00: MAGYARORSZÁG–Olaszország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik