nemzetisport.hu 2016.02.11 19:25 Frissítve: 2016.02.12 16:24

Hokisaink jól mutatkoztak be: néggyel győztük le Litvániát

A Budapesten zajló jégkorong olimpiai selejtező első fordulójában a házigazda magyar válogatott négygólos győzelemmel mutatkozott be Litvánia ellen. Pénteken 18 órától (Tv: M4 Sport) Észtország ellen lépnek jégre legjobbjaink, a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti! Amint arról korábban már beszámoltunk: a játéknap és a torna első mérkőzésén a lengyelek biztosan igazolták papírforma fölényüket Észtországgal szemben.

Volt ok a magyar gólok megünneplésre (Fotó: Földi D. Attila)

 

 MAJDNEM ELUTAZOTT
Galló Vilmos: Amikor megtudtam, hogy nem kerülök be a meccskeretbe, arra kértem meg a szakmai stábot, hogy mielőbb visszautazhassak a klubomhoz. Már megvolt a repülőjegyen, amikor szóltak szerdán délután, hogy mégis maradnom kellene. A mérkőzés nem volt könnyű, de köszönhetően elsősorban a szurkolóknak, sikerült legyűrnünk az ellenfelet. Ezt a lendületünket szeretnénk továbbvinni, a drukkerektől kapott támogatás mellett.

A litvánok nagyon figyeltek a védekezésre, előbb csapatmunkával, sok korcsolyázással, majd némi testjátékot is bevetve igyekeztek megakadályozni a magyar akciókat. Ebbe belefértek a kiállítások is, ám hiába voltunk háromszor is öt a négy ellen a jégen, csak lövésig jutottunk. Kerestük a tiszta lövőhelyzetet, ám azt ritkán kaptunk a jégen lévő négy litvántól, és mögöttük egy alkalmat leszámítva Mantas Armalis kapus is állta a lövéseket. Pedig beírtak neki a jegyzőkönyvbe 23-t... A 15. percben azonban kettő az egy elleni kontránknál már ő is tehetetlen volt. Nagy Krisztián vitte be lendületesen a korongot a litván harmadba, lekészítését pedig az újonc Galló Vilmos váltotta gólra. Húsz perc után megérdemelten vezettünk, mert az első felvonásban jó tempót diktálva végig mi irányítottuk a játékot. A lelkesen bekkelő litvánok akkor jutottak ígéretes helyzethez, amikor hátul rossz ütemben cseréltek a bekkjeink. Mondjuk ez előfordult három alkalommal is, szerencsére a kevés lövést kapó Rajna Miklós együtt tudott élni a játékkal (0–1).

 PROGRAMAJÁNLÓ
„Amiről még nem meséltem...” Szuper Levente a színházban beszél jégkorongról, sportról, emberi értékekről.

A második harmad két magyar kiállítással vette kezdetét, amely során 51 mp-ig három az öt ellen maradtunk a jégen. Különösebb izgalmak nélkül hoztuk le a kritikus időszakot, majd amint kiegészültünk, Hári János révén megdupláztunk az előnyünket. A harmad további részében támadtunk ugyan, de az igazi tűz hiányzott a játékunkból. Főként a befejezésekből. Viszont hátul elmaradtak a kihagyásaink, ennek köszönhetően ritkán engedtük a kapunkig az ellent (0–2).

MESTERMÉRLEG
Rich Chernomaz: Az első harmadban jól tartotta magát Litvánia, különösen kapusa teljesített jól. De dicséret illeti a saját csapatomat is, mert rengeteg helyzetet dolgozott ki és a vezetést is megszerezte. A második harmadban nem becsültük meg kellőképpen a korongot, a harmadikban ezért az egyszerű játékot kértem. Ezt sikerült is megvalósítaniuk a játékosoknak, akik higgadtak maradtak és újabb gólokat szereztek. A záró harmadban nyújtott teljesítményt várom el a hátralévő két mérkőzésen is.
Bernd Haake: Önmagunkhoz képest nem játszottunk rosszul. Sőt, mezőnyben kifejezetten jól dolgoztunk, megvoltak a lövéseink is, de kevés, így a helyzetkihasználásnál kellett volna jobban koncentrálunk. A legjobb öt játékosunk nem lehet most velünk bajnoki kötelezettségeik miatt, egyébként pedig történelmi mérkőzés volt ez részünkről, hiszen Litvánia először játszott aktív A-csoportos rivális ellen. A magyarok megérdemelten győztek, ők a torna favoritjai, sok sikert nekik a folytatásra.

Két bombagóllal növeltük az előnyünket: előbb Banham Frank fórban tüzelt kapásból a kékvonalról – öt a négy ellen többnyire csak csatárral álltunk fel –, majd nem sokkal később Kiss Dániel gondolt egy merészet, és mivel védője behátrált, megnézte magának a bal felsőt. Az egyik litván emberfórt úgy hoztuk le, hogy négy az öt ellen nem engedtük be a riválist a harmadunkba, öt az öt ellen pedig végképp nem hagytunk teret. Nem volt durva a mérkőzés, néha mégis paprikás jelenetek bontakoztak ki, de bíróknak sikerült megállítani a kekeckedőket. A hajrában újabb emberhátrányt hoztunk le kapott gól nélkül, amihez már Rajnának is volt köze (0–4).

A magyar csapat legjobbjának Galló Vilmost választották meg, míg a szövetség hivatalosan is elbúcsúztatt az újkori magyar jégkorong egyik klasszisát, Szuper Leventét. A magyar Himnuszt az a Horváth László énekelte el a győztes csapat tiszteletére, aki másfél hónappal ezelőtt egy korosztályos tornán kisegítette a kanadai rendezőket.

A tornáról csak a győztes jut az ötkarikás selejtezősorozat utolsó, szeptemberi körébe. Továbbjutás esetén valószínűleg Rigában lép pályára a Chernomaz-csapat Lettország, Németország és Ausztria ellen. A rigai torna győztese már készülhet az olimpiára.

Repülőjegye volt, de nem repült, hanem gólt lőtt

JÉGKORONG, OLIMPIAI SELEJTEZŐ TORNA, 2. FORDULÓ
H-CSOPORT
1. FORDULÓ

LITVÁNIA–MAGYARORSZÁG 0–4 (0–1, 0–1, 0–2)
Papp László Budapest Sportaréna, 8000 néző. V: Hicks (brit), Ohlund (svéd); Aasum (norvég), Hofstatter (osztrák)
LITVÁNIA: Armalis – Jasinevicius, Kieras, Rybakov, Bosas, Kumeliauskas – Vezelis, Aliukonis, Verenis, Cizas, Kulevicius – Katulis, Cypas, Fiscevas, Gintautas, Bogdziul – Cetvertak, Nomanovas, Krakauskas, Baltrukonis, Jagelavicius. Szövetségi kapitány: Bernd Haake
MAGYARORSZÁG: Rajna – Vas M., Pozsgai, Kóger, Sarauer, Sofron – Szirányi B., Mestyán, Kovács Cs., Nagy G., Vas J. – Kiss D., Stipsicz, Banham, Hári J., Bartalis – Gőz, Benk, Nagy K., Vincze P., Galló V. Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Gólok: 14:25 Galló V. (Benk, Nagy K. – 0–1), 27:43 Hári J. (Bartalis – 0–2), 42:34 Banham (Sofron, Kóger – emberelőny, 03), 45:09 Kiss D. (0–4),
Kiállítások:
8, ill. 8 perc
KORÁBBAN
Lengyelország–Észtország 6–2 (3–0, 2–1, 1–1)

2. FORDULÓ (február 12., péntek)
14.30: Lengyelország–Litvánia (Tv: M4 Sport)
18.00: MAGYARORSZÁG–Észtország (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!)
SZÜNNAP (február 13., szombat)
3. FORDULÓ (február 14., vasárnap)
14.30: Észtország–Litvánia (Tv: M4 Sport)
18.00: MAGYARORSZÁG–Lengyelország (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!)
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
G-CSOPORT (Cortina D'Ampezzo, Olaszország)

Nagy-Britannia–Hollandia 6–5 (2–1, 2–2, 2–2)
Olaszország–Szerbia 8–0 (3–0, 3–0, 2–0)
J-CSOPORT (Szapporo, Japán)
Ukrajna–Románia 3–0 (0–0, 2–0, 1–0)
Horvátország–Japán 0–3 (0–0, 0–1, 0–2)

3. harmad

60. perc Vége a mérkőzésnek.
58. perc
Galló Vilmos kígyózott át a litván csapaton, csak a fonák lövésére már nem maradt erő.
57. perc
Megint előttünk adódott nagyobb lehetőség, de kettő az egyes akciónknál Armalis védett.
56. perc Kiss Dániel kapott két percet bottal lökésért.
53. perc Litván időkérés.
51. perc
Kiegészültünk. Két percig nem járt az ellenfél a harmadunkban.
50. perc
Így kell ezt csinálni: eltelt egy perc és a litvánok nem jártak koronggal a harmadunkban.
49. perc Ez két percet ért Sofronnak, aki a litván harmadban kent palánkra egy riválist. Magyar kiállítás.
48. perc
Stipsicz Bence előtt adódott lehetőség, de csak egy gondolattal lőtt később, máris blokkolták a lövését.
46. perc Kiss Dániel középen korizott be a támadó harmadba, védője behátrált, ő pedig 10 m-ről kilőtte a bal felsőt (04).
45. perc
Megfeledkeztünk egy litvánról, aki koronghoz jutott, szélről leadott lövését védte Rajna.
43. perc
Ez gyorsan ment, 26 mp alatt. A kékvonal előtt helyezkedő Banham Frank kapásból lőtte ki a jobb felsőt (03).
43. perc
Két lövésünk már volt, Armalis védett. Viszont kiállítottak egy litvánt testre ütésért.
41. perc Elkezdődött a harmadik játékrész.

2. harmad

40. perc Vége a felvonásnak.
38. perc
A jobb szélen Aimas Fiscevas kerülte meg a védőjét, majd a magyar kaput, de a laposan behúzott korongját Rajna visszavetődve hárította. Bravúr volt, a látványos fajtából.
36. perc
Kovács Csaba került ziccerbe közvetlenül a kapu előtt, de lövés helyett tolt a korongon. Kár volt...
35. perc
Mi irányítottuk a játékot változatlanul, akcióink közül kettőt is lövéssel tudtuk befejezni. Többnyire viszont a mezőnyben igyekeztük megtartani a korongot, és vártuk a kínálkozó alkalmat.
30. perc
Sofron kiadta magából: a kezdőkörben terített le egy litvánt. Szabályosan...
28. perc
Egy kicsit a düh is benne volt abban a magyar akcióban, amelynek lezárásaként Hári János közelről kettőre növelte az előnyünket (02).
28. perc
Na, ezt megúsztuk. Rajnától egy bravúr kellett, meg pár rutinvédés.
26. perc
51 mp-ig kettős a litván fór, Bartalis gáncsolásért kapott két percet.
25. perc
Magyar kiállítás. Az úgy történt, hogy a litván kékvonalnál Sofront holttérből ütközték le úgy, hogy a sisak messzire repült a fejéről. Klagenfurti légiósunk, aki amúgy kemény legény, nézett is csúnyán a vétkes felé. Ebből indult az a három az egy elleni litván akció, amit egy önfeláldozó mentésnek köszönhetően úsztunk meg. Az egésznek a vége az lett, hogy Kógert állították ki bottal lökésért.
22. perc
A harmad első ígéretes lövése a miénk volt, de utána fél percig a kapunk körül csordogált a korong, a jól kevergető litvánok alaposan eldugták, csak nehezen tudtunk felszabadítani.
21. perc Elkezdődött a második játékrész.

Az Aréna ezúttal is megtelt a sportág és a válogatott szimpatizánsaival (Fotó: Földi D. Attila)

 

1. harmad

20. perc Vége az első harmadnak.
19. perc
Nagy Gergő előtt adódott tiszta helyzet, de közeli lövését védte a litván kapus. Nem véletlenül mérgelődött a magyar támadó a cserénél.
18. perc
Öt a négy ellen ismét kevés lövésünk volt, de lövőpozícióhoz sem nagyon jutottunk.
16. perc
Újabb litván kiállítás.
15. perc Megszereztük a vezetést! Hajmeresztő pillanatokat úsztunk meg a kapunk előtt, de legalább volt terület Nagy Krisztián előtt, aki a bal szélen iramodott meg. A támadó a litván harmadba érve kettő az egy elleni akciót vitt Galló Vilmossal, az újonc lövése pedig a kapuba pörgött Armalis kapusról (0–1).
13. perc
Kóger közeli lövése a litván kapuban kötött ki, de akadályozásért előtte már fújt a bíró, nincs magyar gól. Pedig ezúttal a közönség egy része is ünnepelt.
10. perc
Kóger passza után Sofron lőtt, Armalis fogta a jól helyezett, de nem túl erős lövést.
9. perc
Volt olyan magyar támadó, aki már bátortalanul ugyan, de ünnepelte a gólunkat. Nem sikerült megetetni a bírókat, a korong a litván kapus alatt volt.
9. perc
Megint rosszul cseréltek a védőink, Rajnának kellett kisegíteni.
8. perc
Megvoltak a helyzetek, a lövések – na, nem olyan sok, mert többnyire kerestük a litván védelemben a réseket, csak nehezen találtuk –, a magyar gól azonban elmaradt.
5. perc
Újabb litván kiállítás.
5. perc
Addig tologattuk a korongot a litván harmadban, amíg az ellenfél ziccert vitt, de Rajna résen volt.
4. perc
Litván kiállítás.
3. perc
Korongot szereztünk az ellenfél harmadában, majd finom passzokkal a kapu előtt teremtünk, de a zárszó már nem sikerült.
2. perc
Figyelmetlenül cseréltünk, a piros mezben játszó litvánok azonnal kontráztak, lövésük a kapunk fölött szállt el.
1. perc Elkezdődött a találkozó.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2016.05.22 19:31:57

Jégkorong ILKU MIKLÓS

Az észak-amerikaiak 26. aranyérmüket nyerték Finnország kétgólos legyőzésével.

2016.05.17 10:55:39

Jégkorong Krasz Emil (Szentpétervár)

A pontszerzésben csak reménykedhettünk, de megkaptuk • Az elit-vb-hez is méltó harmadaink, periódusaink voltak.