Jégkorong: Kercsó Árpád vezeti a nyíregyházi hokicsapatot

Vágólapra másolva!
2019.08.23. 16:43
Középtávon az ország elitcsapataihoz történő felzárkózást, hosszú távon pedig egy extraligás jégkorongcsapat megépítését tűzte ki célul Kercsó Árpád, a nyíregyházi Szabolcsi Sólymok napokban kinevezett vezetőedzője.

A jégkorong-mesteredző, aki legutóbb a Ferencvárosnál utánpótlás szakmai igazgatóként dolgozott, pénteki, Nyíregyházán megtartott bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta, több utánpótlás-korosztály felkészítésében tud szakmai vezetőként edzői munkát ellátni, minimum feladatként pedig a jelenlegi, közel hetvenfős sportolói létszám duplájára emelését jelölte meg.

A Szabolcsi Jégsport Egyesület a 2018–2019-es idényben U8-as, U12-es és U14-es korosztályokban indított csapatokat. A szakember kifejtette, az egyesület a következő időszakban a helyi és a térségi általános iskolákban indít kampányt a jégkorong népszerűsítésére, ezzel szeretnék év végére legalább nyolcvan-száz gyerekkel megerősíteni a jelenlegi korosztályos csapatokat.

„Nekem vesszőparipám, hogy nagyon szeretek dolgozni, de a visszajelzés a jó gyerektől jön, a lökést ő adja meg, lehet látni a fejlődését” – fogalmazott Kercsó Árpád, aki a felnőtt jégkorong-válogatott eddigi utolsó magyar kapitánya volt.

A mesteredző azt mondta, szeretné, ha körülbelül másfél év múlva a jelenlegi 7-9 éves korosztály el tudná érni az ország elitcsapatainak szintjét, „és ha már egy sátorral több van a jégpálya oldalán, akkor meg is fogjuk előzni őket”.

A távolabbi, ötéves cél szerint minden korosztálynak ott kellene lennie a magyar elitben, ettől még merészebb tervként pedig a helyi játékosok zöméből, egy-két idősebb játékossal megerősítve lehetne majd egy extraligás csapata is a városnak – mondta.

„Titkos álmom itt helyben egy akadémia létrehozása lenne, ami a nemzetközi szint elérésében lehetne segítség” – árulta el a sajtótájékoztatón a szakember.

Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorongszövetség szakmai alelnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a jégcsarnok megépítésével Nyíregyháza is becsatlakozott a fedett jégpályás megyeszékhelyek közé.

„A jégpálya megépítése mellett Kercsó Árpád személyében sikerült egy profi edzőt is szerződtetni, az ő segítségével a gyerekek napról napra fognak fejlődni, megtanulnak rendesen korcsolyázni, a koronggal bánni és előbb-utóbb a sikerek is jönni fognak” – hangoztatta Kovács Zoltán.

A szakmai elnök hozzátette, két-három év múlva remélhetőleg a korosztályos válogatottakban is lehet majd találkozni nyíregyházi játékosokkal.

Kósa Árpád, a polgármesteri hivatal kabinetvezetője a sajtótájékoztatón emlékeztetett: a hetven százalékban taós támogatásból finanszírozott, több mint 350 millió forintból létrehozott új jégpálya nagyon jól zárta első évét és jó kihasználtsággal működik.

A körbe nyitott pálya ellenére a jég minősége gyakorlatilag kifogástalan volt - mondta a kabinetvezető, hozzátéve, az önkormányzatnak az a terve, hogy a Szabolcsi Jégsport Egyesületet továbbra is támogassa és erősítse.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik