Jégkorong: kanadai védőt igazolt a Fehérvár AV 19

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.19. 22:30
A kanadai hátvéd, Chris Owens a Fehérvár AV19 jégkorongcsapatához szerződött.

A székesfehérvári klub keddi közleménye szerint a 26 éves játékos megállapodása egy évre szól.

Owens az előző szezont az Észak-Amerikában a harmadik vonalnak számító East Coast Hockey League-ben (ECHL), a Missouri Mavericks együttesénél töltötte, ahol az alapszakaszban 53 mérkőzésen 18 pontig jutott, a rájátszásban pedig 10 találkozón kétszer talált a kapuba.

A védőnek ez lesz az első európai idénye.

„Mindig is nagyon érdekelt Európa. Nem szerettem volna mindenáron eljönni, de a Fehérvár megkeresése nagyon hízelgő volt.” – nyilatkozta Owens. Hozzátette: évek óta figyeli az osztrák ligát (EBEL), amelyben a magyar klub szerepel.

A fehérváriak új amerikai légiósa, a múlt héten igazolt David Makowski szintén az ECHL-ből érkezett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik