Jégkorong: Felfigyeltek a magyar játékosokra – Vas Márton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.17. 10:58
null
Vas Márton szerint felfigyeltek a magyar játékosokra, akik nemzetközi szinten is egyre elismertebbek lesznek.
Vas Márton 21 év, 175 válogatottság, 20 világbajnokság után köszönt el a magyar válogatottól. A valaha volt egyik legjobb magyar jégkorongozót testvérei társaságában, a Magyarország–Dánia mérkőzés után ünnepélyes keretek között búcsúztatták el.

„Főleg érzelmi okai voltak a búcsúnak, hiszen az idei szezonban is nagyon messze voltam a családomtól, és úgy éreztem, hogy most már őket kell előtérbe helyeznem – mondta Vas Márton a dunaujváros.hu-nak. – Nem fogok még egy szezont úgy lehúzni, hogy nincsenek velem. Így nem szakmai okok miatt döntöttem el, hiszen úgy éreztem, egy, esetleg két év még lehet bennem. Az öröm, hogy a tehetséges fiatalok egymás után érkeznek, ennek alapján inkább rutin, nem pedig játéktudásbeli űrt hagyok magam után."

A 36 esztendős jégkorongozó a közeljövőben biztosan marad Németországban a családjával, annak ellenére, hogy Magyarországról is volt megkeresése.

„Az biztos, hogy Németországban maradunk, hiszen a nagyobbik lányom már iskolába jár. Természetesen gondolkodtam azon, hogy ha egyszer véget ér a játékos pályafutásom, akkor maradok-e a hokiban. A szívem azt mondja, hogy ha értelmes feladatot kapnék, amiből a családomat biztonságban el tudnám tartani, akkor igen. Edzőként és vezetőként is kipróbálnám magam, de előtte azért szeretnék még játszani egy-két évig. Ha nem, akkor muszáj más munka után néznem. Nyáron volt megkeresés Magyarországról, de egyelőre nem tervezzük a hazaköltözést."

Vas szót ejtett a válogatott jelenéről és jövőjéről is. Elmondása szerint a feltörekvő fiatalokkal szép eredményeket érhetünk el, habár a sikerig vezető út nem lesz egyszerű.

„Nagyon jó irányba haladunk. A feljövő fiatalokkal fokozatosan lépünk előre. Jó látni, hogy nagyon ügyesek is vannak köztük. Az természetesen nagy előrelépés mindenki számára, hogy az A-csoportos szereplést követően felfigyeltek a magyar játékosokra, akik nemzetközi szinten is egyre elismertebbek lesznek. Ahhoz azonban, hogy oda érjünk, ahová szeretnénk, még rengeteg alázatos és fegyelmezett munkára van szükség. Ha ez megvan, akkor sokra lehet hivatott a fiatal társaság. Én személy szerint szurkolok nekik, hiszen mindig fiatalpárti voltam. A viselkedésük, a hozzáállások, a munkamoráljuk profi, amely alapján szép jövő elé néznek."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik